Megrendítően nagyszerű érzés megvalósult formában látni viszont Ruva Pálnak azt a régóta érlelt álmát, hogy élettörténetét regény alakba öntse. A „vajúdva megszülető csoda” utáni várakozásban egyszer csak, valahára az elkészült kézirattal találkozni, elmerülni meseszövésében, egyéni hangvételében, rácsodálkozni a mű egyéniségére. Mert minden valódi műnek: egyénisége van, s kiváltképp elmondható ez a Ruva Pál rég beérkezett írói munkásságában született alkotásokról, melyek egy senki máséval össze nem téveszthető, be nem helyettesíthető hangszínt képviselnek úgy a hazai, mint a nemzetközi cigány irodalom palettáján.
Az „Angyalok és Démonok” az egyik leglebilincselőbb olvasmány, mellyel valaha is találkoztam. Jóllehet éppen stílusának köszönhetően, mely közvetlensége s természetessége folytán olyan emberközelbe hozza az írót az olvasóhoz, mintha csak egy légtérben ülve szegeződhetne figyelmünk az élőszóban elbeszélt izgalmas, szélsőséges, szerteágazó cselekményekre. A tagolt előadásmód, élőbeszédre emlékeztető narratíva azoknak a jellegzetesen cigány kisközösségi ünnepi alkalmaknak az atmoszféráját teremti meg, ahol a közös történeti múlt, és ősök, szokásaik, életeseményeik felidézése az összetartozás tudatát elmélyítik.
A lazán, de bensőségesen egymásba kapcsolódó történetek, mint fahasábok követik egymást a közösségi tudat soha ki nem alvó tábortüzén, ami a kohéziós erő fényét, melegét, biztonságát adja. Hiszem, hogy Ruva Pál e műve hasonlatos egy ilyen átvitt értelemben vett tűzhöz, amelyet cigányok sokasága ül körül, határokon innen és túl. Aspektusával, melyből megvilágítja saját élete tanúságán keresztül a nép sorsára általánosan jellemző körülményeket is, olyan (szubjektuma által hitelesített)megvilágításba helyezi létünket, mely fényt vet az árnyban lapuló, ok-okozati összefüggésekre is.
Virtuóz vakmerőséggel tárja fel az elviselhetővé maszkírozott felszín alól mindazokat a negatív tényezőket, körülményeket, melyeket mint láthatatlan belső stigmákat hordanak magukban, gyökereikbe tokozva embertársaink, illetve csoportjaik. Csupán néhány példával élve: szépítés nélkül engedi szembesülni az olvasót a hagyományos cigány asszonyi sorssal; a zárt-intézet nem csupán emberi-, de még állati léthez is méltatlan, testet-lelket amortizáló körülményeivel, vagy akár más helyütt, a börtön légkörével.
De a nyomorúságos mélységek kompenzálására kiemelkedik még valami a műben, ami ugyancsak a cigány lelkiség, mentalitás velejárója, de pozitívan, mintegy KINCS minőségben: a pozitív értékek, legyenek azok bármily jelképesen kicsinyek is – sokkal nagyobb hőfokon való átélése, megbecsülése, tisztelete, értékelése, az érzelmek megható intenzitása, dominanciája. A szeretet, elkötelezettség, összetartozás tudata, a földi életen túlívelő mértékben is – mint valami varázsszer, titkos mantra vonul végig a köteten, legmagasztosabban az asszonyi valójában angyali minőségbe emelt ANYA alakjában.
Az író spektruma e-képpen fog be megdöbbentően nagy szélsőségeket, a pozitívumok és negatívumok irányában egyaránt -, melyeknek örök világi harcából diadalmasan hozza ki a tenni akarást, tudást, tettrekészséget – azaz mindazt az értelemtől-érzelemtől motiváltan ÖRÖK EMBERIT, ami fennmaradásunk, értékeink megtartásának, továbbadásának, gyarapításának záloga.
„Mint, ahogy a cigányokra szoktam mondani, hogy ülve maradtunk a történelem során, pedig régen járniuk kellene!” – summázza a regény utolsó oldalainak egyikén azt az üzenetet, mely talán a legfontosabb a műben közvetítettek közül. Legalábbis, a nagyszerű karakterológiai vázlatok, s a hat évtizedet felölelő szociográfiai korkép, melyek együttesen rajzolódnak ki az életregényből, számomra ezt a következtetést teszik legdominánsabbá.
Ruva Pál regénye akár ébresztőnek is tekinthető ebben a mai, értékrendjében teljesen ingataggá vált korban: keresi az utat a pusztán vegetatív életben maradáson túli, annál magasabb rendű élet kibontakoztatása, megvalósítása, továbbvitele felé. Megmutatja, hogy az ember olyan csónak, amely a múlt értékeinek rakományával terhes, s nem állhat meg a vízen – haladnia kell, árral szemben vagy összhangban, akár a madáchi végszóban: „küzdve és bízva-bízva” -, s az író saját élete példájával képes elültetni az olvasó szívébe-elméjébe azt a meggyőződést, hogy valódi értelme az ilyetén motivációval áthatott életnek van.
Őszinte nagyrabecsülésemet fejezem ki Ruva Pálnak, amiért olvasóit, a cigányságot, s a többségi társadalmat egyaránt megajándékozta e nagyszerű munkájával, s kívánom, alkotói kedve és ereje teljében gyarapítsa tovább irodalmi munkásságát, gazdagítson bennünket további értékes művekkel! S e lenyűgözően fordulatos és tartalmas életregényét, amely méltán kér helyet a Nap alatt, szívbéli meggyőződéssel ajánlom mindenkinek!
***
PATÓ SELAM író, költő, műfordító
|