Egy koldus feküdt az egyik házsarok szélén. Odament hozzá egy orvos s meg akarta vizsgálni. A koldus magához tért s mentegetőzött. Nem akarta hogy megvizsgálja az orvos. Kezeivel kapálódzott az ágrólszakadt ember.
- Hagyjon engem békén! - mondta
- De hiszen nincs magánál!
- Jól vagyok!
Az orvos megnézte a pulzusát s az tényleg jót mutatott. Rongyos, szinte szakadt öltözetű ember volt. Az orvos szerint csak sokat ihatott. Ez főleg a fizimiskáján látszódott. De nem bírt felkelni. Csak forgolódott.
- Nem tud felkelni? – kérdezte az orvos
- Csak nagyon álmos vagyok!
Az orvosnak nem tetszett ez.
- Milyen panaszai vannak?
- Már mondtam hogy jól vagyok!
Az orvos segítette felkelni, a falhoz támasztotta. A koldus jobban szemügyre vette ezt az embert. Hirtelen elmosolyodott.
- Mit nevet maga szerencsétlen?
- Semmit! – mondta a koldus
- Azt hogy lehet?
- Éhes vagyok! – váltott témát a koldus
Az orvos – mivel munka után jött haza – a szatyorjából elővett egy kevéske süteményt. Átnyújtotta a részeges hapsinak, aki azonnal befalta.
- Látom éhes!
- Már nem tudom hány napja nem ettem rendesen!
- Pedig magára férne!
Az utcán a járókelők megbámulták ezt a két embert. Nem értették mi is folyik itt valójában. A koldus még éhes maradt. A nap erősen sütött, ez is csak fokozta a koldus rossz közérzetét.
- Jó meleg van!
- Igen! Nincs otthona?
A koldus nem válaszolt. Csak forgatta idétlenül a fejét. Az orvos arra gondolt beviszi egy étterembe s megeteti őt. Ennyit ő neki is kötelessége megtenni. Felsegítette majd arra kérte törülje le a nadrágját.
- Kérem egy kicsit hozza rendbe magát!
- Jó! De mire készül?
- Elviszem egy étterembe. Majd ott adnak magának levest és mondjuk pörköltet.
A koldus nem tudott szóhoz jutni sem. Nagyon örült a segítségnek. Felálltak, letörölték tehát a nadrágjukról a port s az orvos elvitte őt a legközelebbi étterembe. Géza – így hívták az orvost – egy nagy adag gulyáslevest s zöldborsófőzeléket rendelt a pincértől. Az pedig magához szólította Gézát:
- Na de Uram, ilyen embernek nem itt a helye! Első osztályú étterem vagyunk!
- Csak szolgáljon ki minket, oké? Ki lesz fizetve!
A pincér fanyar képet vágva ment és kiszolgálta őket.
- Mit kérdezett ez az ember?
- Semmit, lényegtelen!
Géza nem is értette miért kötöttek belé. Elég az, ha ki van fizetve a kaja, miért nem mindegy neki, hogy ki eszi azt? – gondolta
Aztán meghozták az ételt, az étteremben mindenki őket bámulta. Géza nem foglalkozott vele. A koldus meg még annyira sem. Látszott rajta hogy olyan jóízűen eszik, mintha akkor evett volna utoljára ilyen jól, mikor még nem volt ilyen szerencsétlen koldus.
Mikor befejezte az evést, még egy pohár vermutot is kért hozzá. Géza fizetett neki egy kis pohárral, de tudomására adta, hogy többet nem rendelhet semmit.
- Ezt igya meg aztán menjünk!
- Hova siet? – kérdi a koldus mosolygósan
- Vár a feleségem!
- Vagy úgy! Engem már nem vár.
Majd felöntött a garatra, aztán egy mély levegőt vett. Géza intett a pincérnek s mindent kifizetett.
- Köszönöm uram!
- Nincs mit!
Kiballagtak az étteremből s a koldus színe is már megjött. Az orvos minden jót kívánt s azt mondta:
- Néha menjen el orvoshoz!
- Oké, mindent köszönök!
- Hallotta, amit mondtam?
- Persze, elmegyek az orvoshoz!
Géza erre megveregette a vállát. A koldus először nem mert szólni aztán mégis kinyögte:
- Egy ötszázast nem tudna adni?
- Mire? – kérdezte Géza
- Csak egy kiló kenyérre!
S azzal Géza átnyújtotta a pénzt. Majd elköszöntek. Azért utána nézett hogy valóban boltba megy-e, de kellemesen csalódott a szerencsétlen emberben, - valóban kenyérért ment az áruházba. Közben maga is megéhezett, menne a boltba, de pár száz forintnál nincs több a „tarsolyában”.
Rágyújtott, azzal próbálta elhessegetni az éhségét. Majd nyalókát vett s azt szopogatta egészen hazáig miközben elvarázsolta a gondolat, hogy mily emberien és humánusan viselkedett. Ezt nem sokan teszik meg a mai világban. Egyébként, ha ő is találkozna holnap egy ugyanilyen esettel, azt már ezek után ő is kikerülné. |