Ma már a biológia bomba (is) ketyeg / A heol.hu interjúja Choli Daróczi Józseffel:

Choli Daróczi József író, költő, pedagógus, újságíró, politikai szereplő, a magyarországi cigány értelmiségi réteg kiemelkedő alakja, akinek nevéhez számos díj, elismerés is kapcsolódik.

– Életpályája példaképül szolgálhat a ma felnövekvő nemzedéknek. Mesélne a kezdetekről, arról, hogy honnan indult?

– Drága hölgyem, egy regényt akar hallani? Hetvenöt évet kellene összesűríteni... Egy Hajdú-Bihar megyei faluban, Bedőn születtem, ahol a cigányokon kívül románok éltek, így előbb tanultam meg román nyelvet, mint a magyart. Az új iskolatörvényt kihirdetésekor – 1948-ban – kerültem először az iskolapadba, ahol a tanítók magyarul szóltak hozzám, és sírva fakadtam, mert nem értettem, mit mondanak.

Tizenhétévesen, vidéki cigány fiatalként elkerültem Budapestre munkát vállalni. A helyzet akkor sem volt jobb, mint manapság: én sem válogathattam a lehetőségek közül.

– Mit javasolna egy hasonlóan nehéz sorsú fiatalnak, aki reménytelennek látja a helyzetét?

– Perspektíva-váltásnak kell bekövetkezni. Minthogy Magyarországnak nincs ipara, mert megszűntek az üzemek, ezért lenne érdemes a mezőgazdaság felé fordulni. Ezzel elérhetjük azt, hogy a cigányok megmaradnának a saját, megszokott környezetükben, és bekapcsolódhatnának az adott település tevékenységébe. Ezt egymás nélkül nem tudjuk véghez vinni, ezért kellene a kormánynak is, a magyaroknak is együttműködni velünk.

– Ön szerint ez lehetséges?

– Nem. De nincs más megoldás, csak ez, mert, ha a fiatalok feljönnek a fővárosba, és mondjuk elmennek pecázni, abból nem lehet megélni, mert nagyon kevés hal van. Tetszik érteni? Ha akarjuk, ha nem, a cigányság egyetlen lehetősége beilleszkedni abba a környezetbe, ahol születtek. Azokban a kis faluközösségekben kell elsőként megtörténnie a befogadásnak. Arra kellene rádöbbennie a magyarságnak, hogy amennyiben nincs együttélési szándék – „Maradjatok ti csak ott az erdő szélén, a gödrök között!” –, az súlyos problémákat szül.

– Mire gondol pontosan?

– 1975-ben a Reform című folyóiratnak írtam egy tanulmányt, aminek az volt a címe, hogy „Ketyeg az etnikai bomba”. Akkor kevesen figyeltek oda, de elmondtam mindazt, ami – sajnos – bekövetkezett: a romagyilkosságok, a ma tapasztalható társadalmi feszültség. Ismét elmondom, ketyeg a bomba, de most már a biológiai: a vérhas, a fertőző tüdőbaj, a májgyulladás, a hastífusz. Ezeknek a fertőzéseknek a gócpontjai a cigányok által lakott helyek, ahol nincs szemétszállítás, ivóvíz, semmilyen infrastruktúra. Ha onnan elindul egy fertőzés, maga lesz beteg, nem én. Sarkítva a kérdést azt állítom, itt az egész magyarság veszélyben van. Mindenkinek érdeke az összefogás, mert maga sem tudja nélkülem, én sem tudom önök nélkül megoldani a problémát. Egyrészről befogadási, másrészről beilleszkedési szándékra van szükség, és ennek nemcsak szólamokban, de tettekben is meg kell jelenniük.

– Evezzünk egy kicsit más vizekre. Számos publikációja, verse jelent meg cigány és magyar nyelven egyaránt. Hogyan lett Önből költő?

– Amikor Budapestre mentem, azt hittem, ott kolbászból van a kerítés is. Közben kiderült, hogy nemhogy kolbász, de kerítés sincs. Segédmunkás lettem, majd vájártanuló, az üzem támogatott a tanulásban. A gimnáziumban kezdtem el verseket fordítani cigány nyelvre. Az osztályfőnököm, dr. Bellér Béla, a Nagyvilág szerkesztő-bizottságának elnöke volt, aki megjelentette a lapban a József Attila-fordításom. Akkor az osztálytársaim azt mondták: „Choli, Choli, költő vagy!” Kiderült, hogy az iskola faliújságjára is kifüggesztették a versemet, amit én is akkor láttam először legépelt formában. Azt hittem, költő lettem, de ma már tudom, hogy nem. Még most sem vagyok elégedett magammal.

(Forrás: heol.hu/Szomszéd Eszter)