A cigány származás, mint ítélet tárgya

Hajdúhadház Magyarország északkeleti részén található 11 ezres lélekszámú város.  Lakosságnak több, mint 30%-a  roma. Szociális, kulturális, gazdasági szempontból igen sokféle családok halmazát alkotják. Képtelenség négyezer embert ismerni. A romák többsége, szórtan,  nem romák által sűrűn lakott utcákban él. Ennél fogva  azt beazonosítani, hogy  egy egy családból, hány gyerek hova jár . Hogy a településen kik a cigányok és  mi lehet konkrét lakcímük igen nehéz.  Jó kiinduló pont az iskolák tanuló nyilvántartása, mert abban vagy a gyerek neve, vagy az anyja neve utalhat a cigány származásra, ha azt a lakcímből nem lehet konkrétan kikövetkeztetni. Hajdúhadházon 2006. októberében  ez történt.

 Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Roma Gyerekeknek Alapítvány keresete alapján a  Hajdú – Bihar Megyei Bíróság által felkért szakértő ( aki nem szerepel közoktatási szakértők jegyzékében) továbbá a helyi cigány önkormányzat tagjai  kereset benyújtása előtt az iskolák tanulóit, a róluk készült tablókat mustrálták, majd a per folyamán a tanuló nyilvántartást. Így döntötték el mely gyerekeket tekintenek egy -  egy osztályban cigánynak. Annak bizonyításául, hogy az őket osztályba sorolók cigánynak perceptálták őket, ezért kerültek az adott osztályokba. Tuza Tibor Kemény István szociológus kutatási módszereire való hivatkozással törvényesnek és helyesnek tartja a hajdúhadházi gyerekek cigány származására utaló vizsgálatot. Egyet felejt el, hogy az 1992/1993-as év volt az utolsó tanév, amikor az iskoláktól a cigány tanulók számára vonatkozó adatokat törvényesen gyűjteni lehetett. Ugyanis a tevékenység nem másba, mint a Magyar Alkotmányba ütközik. 2003-ban Kemény István a népszámlálás adataiból indult ki. Megyénként, településenként azoknak a számát vette alapul, akik a cigánynak vallották magukat.

Nem hittem a fülemnek, amikor Sörjés Ilona, hajdúhadházi pedagógus elmesélte, hogyan, mi módon sorolták egyik gyereket a cigányok, másik gyereket a nem cigányok közé. Ma is borzadok,  ha azt a listát magam elé képzelem, amin iskolánként, osztályonként fel van tüntetve, a cigányok és nem cigányok konkrét száma.

Engem nem érdekel, hogy rólam ki, milyen származású ember mondja ki helyettem és nélkülem a tudtom és beleegyezésem nélkül, azt hogy cigány vagyok. Egy dolog érdekel csupán, hogy törvényes utat akar magának találni arra, hogy az én magánszférámba beavatkozzon. A totalitárius rendszerek mind fenntartották maguknak a jogot, hogy bármikor beléphessenek az egyének magánszférájába. Minden ilyen megnyomorító rendszer azt hirdette magáról, hogy a korlátok az egyén és az egyén által kötelezően vallott eszme érdekében vannak.

Milyen demokrácia, milyen esélyegyenlőség az, amelyben a tanulók származásáról  az érintett szülők megkérdezése, tudta és beleegyezése nélkül, tanulói nyilvántartás alapján  származási bizonyítványokat állíthatnak ki.

Milyen kisebbségi autonómia az, amikor kisebbségi önkormányzatok,  civilszervezetek arról vezetnek nyilvántartást,  ( név – és címjegyzéket) hogy szerintük ki cigány és ki nem, az érintettek tudta és beleegyezése nélkül?

Milyen jogvédelem és milyen egyenlő bánásmód hatóság az, amely játék közben változtatja a szabályokat?  Milyen hatóság az, amely a cigánysághoz való tartozást külső, indikátorokkal akarja leírni. S különböző egyéneket  kíván feljogosítani az érintettek által nem kért  cigánymustrára?  Döbbenet, az embert elfogja a félelem és a rémület. Olyan eszközökkel akarnak védeni minket, ami ellenünk van? Miért? Értsük is meg, hogy az érdekünkben teszik lehetővé, hogy a nevünk, címünk, kinézetünk, szagunk alapján besoroljanak bennünket ide vagy oda?

Mindez álca, az iskolák számának csökkentése áll mögötte. A legkönnyebb azt mondani, hogy egy iskolát azért kell felszámolni, mert oda cigányok járnak csak. Aztán meg ha a  gyerekek nem találják helyüket az új iskolában, arra felírnak néhány integrációs  programot és már rendben  is van. Most akkor kérdezem, esélyt kapnak a gyerekek, vagy esélyt vesznek el tőlük. Könnyebb vagy nehezebb lesz számukra az alkalmazkodás, a tanulás?

 Természetesen arra kell törekedni,  hogy társadalmilag és etnikailag vegyes osztályok alakuljanak ki, de ott, ahol a roma tanulók aránya meghaladja a 70%-ot erre nem nagy az esély.   Ilyen településeken, körzetekben nem lehet eltekinteni a kisebb létszámú osztályok fenntartásától. Mert míg az egyik gyerek,  - akár ugyanabból a családból is – könnyen veszi az akadályokat, a másik nehezen alkalmazkodik, nehezen halad, nem csak a kudarcai nőnek, de a lemaradása is.

Nemes az a törekvés, amely azt mondja, hogy a társadalom egészét reprezentáló osztályokat kell szervezni és működtetni. Azonban vannak olyan gyerekek, akik számára nyitva kell hagynunk az eddigi lehetőségeket. Arra kell törekednünk, hogy örömmel járjanak iskolába, hogy a tanulás boldogságérzést váltson ki belőlük. Az ilyen osztályokban egy pedagógusra 6 gyereknél többnek nem lenne szabad jutnia.  Mert a szülői törődés, foglalkozás hiányát másként nem lehet pótolni. Azok mellé az osztályok mellé is szükséges egy  - egy támaszték tanító, amelyekbe kevésbé iskolázott szülők gyerekei  nagyobb számban járnak.

Nem szeretnék konkrétan említeni egyetlen egy tankönyvet sem, de a jelenleg forgalomban lévő az írás - és olvasás  tanítási módszerek, taneszközök előállítói szintén úgy nem helyezték középpontba a gyereket, mintahogyan a jogvédők, az oktatást reformálók, sehogyan sem!. Ha egy gyerek iskolaérett, akkor egy év alatt meg kell tudjon tanulni írni olvasni. Álszent az, aki azt hirdeti, hogy négy év alatt kell ezt elérni.

De általában mit jelent az, hogy cigány? Negatív, a társadalom számára kevésbé hasznos, sokak által elutasított tulajdonságok halmazát.    De ez nem azt jelenti, hogy a megkülönböztetésünk oka, mindenesetben a cigányságunk, vagy minden estben hátrányosan akarnak minket megkülönböztetni.

Előfordult már, hogy valaki cigány származású Menyhért Ildikóként említett egy lapban. Jeleztem neki, hogy nekem nem fáj, hogy utalt a származásomra, de neki az én cigány származásomhoz semmi köze, mert az,  rám tartozik. Azt válaszolta, természetes, hogy nem szégyellem, hogy cigány vagyok,  Ő sem szégyelli, hogy  Ő magyar. Én is magyar vagyok! –  válaszoltam. Amit Ő nem kérdőjelezhet meg. Az etnikai származásomat pedig nem csak hogy nem konstatálhatja, de még csak rá sem kérdezhet. Mert azon kívül, hogy magyar vagyok   Ő mást nem tudhat rólam. Az  egyetemes emberi fajhoz tartozom, csak annyiban vagyok más, mint ahogyan egy másik ember lehet más. 

S hogy ért -e már hátrányos megkülönböztetés? Igen, sokszor. Miért? Mert cigány vagyok? Nem! Azért, mert, aki engem hátrányosan megkülönböztet az nincs tisztában az ember, a társadalom, a közösség és a másik emberhez való kulturált alkalmazkodás fogalmával.

Zavart ebben a viselkedésében, traumákat, sebeket hordoz.

Elfogadja és gyakorolja  az alsóbb és felsőbbrendűség elvét. Tehát a kritikus és vizsgálandó, megváltoztatandó tulajdonság nem a származás, nem a bőrszín, hanem a másik emberhez való viszonyulás. Az előítélettel közelített ember és az előítéletes ember viselkedésének alakítása.

Az embereket általában torz, rosszul fejlődött személyiségjegyeik késztetik hátrányos megkülönbözetésre. Például, valakinek a kisebbrendűségi érzése hatalom mániában, vezérszerepben is megnyilvánulhat, aminek az a következménye az, hogy a gyengének tartott, más emberekkel (több esetben nőkkel, gyerekekkel)  szemben kimondottan megalázóan viselkedik, a kiközösítésükön munkálkodik, akár törvénytelenül is, elvesz tőlük mindent, amit lehet.

Tudatosan kell vállalnunk, hogy az emberi gondolkodás,  az emberi viselkedés hajlamos, akartunkon kívül a sktulyázásra, a bizonyos sémákba való besorolásra.  Meg kell  tanulnunk  tehát az előfeltételezéseinket  előítéleteinket, kikapcsolni. Aminek a kulturált és barátságos emberi viselkedés, közlékenység az alapja. Tanulóinkat, munkatársainkat pedig mindig egyénként közelítsük meg, nem pedig valamely ilyen vagy olyan etnikai csoport, társadalmi osztály tagjaként. Az előfeltételezések kikapcsolásához végezzük el a következő gyakorlatot, amit mosogatás, takarítás, utazás közben meg lehet tenni.

 A tanulóinkat egyenként felidézzük magunkban, mint egy néma film szereplőjét tanulás, játék közben, mintha nem tudnánk, hogy a film szereplője melyik korban, melyik társadalmi, etnikai csoportban él. Hogy csupaszon előfeltételezések, ítéletek nélkül tudjunk dönteni, hogy a konkrét gyerek  számára megtaláljuk a megfelelő megoldást,  taneszközt, módszert motivációs bázist, hogy közössé tett célunkat elérjük.

Ehhez őt gondolatban mindig származástalanítani, nemteleníteni kell.  Azt a szót, hogy tanulóink cigányok vagy nem a kívánt cél elérésének érdekében ki sem kell ejtenünk a szánkon. Ugyanis a  cigány származás a tárgyban semmilyen relevanciával nem bír. Sőt, ha sokszor eszünkbe jut, az  hogy a cigány származású tanulónk problémája a származásukból fakad,  akkor nagy a valószínűsége annak, hogy nem ismerjük azt az adott problémát, amivel a gyerek küzd . Gyakorlatilag a feltárás és a megoldás helyett címkézünk. Akkor amikor egy olyan osztály problémáit vizsgáljuk, amelyikbe sok roma gyerek jár. Amikor a  romaszármazást vesszük az osztályba sorolás alapjául, akkor ugyanúgy származási alapon különböztetjük meg a gyerekeket, mint az a tanító, aki azt gondolja, hogy azért kerültek a gyerekek az adott osztályba, mert rosszak, buták, lusták, stb…

 Ahelyett, hogy azon gondolkodnánk, melyik gyereket mi motiválja  a tanulásban, milyen faladatokat, eszközöket bocsássunk ehhez számára rendelkezésre, hogyan építsünk fel egy órát, mit tartalmazzon az óra anyaga,  stb.

A mélyszegény gyerekek problémái minden tekintetben túlnyúlnak az iskolán. S, hogy melyek ezek a problémák, milyen módon befolyásolják a gyermeki személyiség fejlődését azok a tények feltáratlan mélységben tátognak előttünk. De bizonyos fogalmakat rendre használunk, úgy  bújunk mögéjük, mint valami emelkedett bástya mögé.  Szegregáció, integráció, multikultúra, előítéletek,  esélyek, stb… A minden napok valósága, próbája nélkül üres fogalmak.

 Azt gondoljuk, hogy minket cigány származásunk, civilszervezeti tagságunk feljogosít olyan dolgokra, amelyekhez egyébként, szakképesítés, tapasztalat, netán egy csöppnyi reputáció szükséges. Bizonyos politikai erőkkel, szakmai körökkel el is tudtuk hitetni, hogy származási predesztinációnknál fogva meg tudjuk oldani a cigány gyerekek iskolai problémáit.

Pedig tudnánk, ha  szorgalommal, nyitottsággal, alázattal, valós együttműködési készséggel,  szakmai rátermettséggel, felkészültséggel, folyamatos továbbfejlődéssel vennénk részt a folyamatban.  De felkéretlen, megbízatlan prókátorsággal, rossz, etikátlan bizonyítási eljárásokkal annak növeljük a baját, akin segíteni szeretnénk.

Nem hiszem, hogy az oktatás központi irányítói azt szeretnék, hogy Magyarországon az Alkotmánnyal ellentétes joggyakorlat, álszent integráció, az iskolák, gyerekek minden napjaiba öncélú beavatkozások történnének. Ezért azt remélem, hogy közben járnak annak érdekében, hogy valóban gyakorlott, végzett és elismert szakemberek működjenek köze a roma gyerekek nevelésének oktatásnak tárgyában.