Lovaricko shibako grizhipe

Kiadványaink

Radio Romano

Archív

Csatka

Közös Út Baráti Kör

Blog

Névjegy

Gindima

Tumencaj muro dyi sagda. Te na bisterdyon pa jekhavreste, zhikaj e luma luma avla,..

http://rfgy.blog.hu/

Portré

Rostás-Farkas György

CTMT videók

GTranslate

 

Rólunk

A sál PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Varjú Katalin   
2012. november 22. csütörtök, 23:10

A harmadik osztályosok fogalmazást írtak. Végre sikerült csendet teremtenem;  a gyerekek a füzet fölé görnyedtek‚ és nagy hévvel rótták a szavakat a papírra. Közel három évbe telt‚ amíg ezt közösen elértük. Ezt a csendet‚ ezt a belefeledkezést. Ezt a figyelemösszpontosítást. Persze még most is a fölöttébb kegyes pillanatok közé tartozott‚ de szerencsére már egyre gyakrabban bekövetkezett. Most pedig egyenesen maratoni hosszúságúra nyúlt: már negyed órája dolgoztak önfeledten‚ decens papírsustorgás közepette.

Csak az egyik fiú viselkedett valahogy furcsán. Igaz‚ o is fegyelmet erőltetett magára‚ de egész órán át úgy éreztem‚ fúrja a begyét valami. Hosszan rám nézett‚ aztán hirtelen elkapta a tekintetét‚ és a ceruza végét rágta‚ majd leírt egy-két szót‚ felrebbent‚ megint rám emelte nagy fekete szemét‚ s már úgy tűnt‚ nem bírja ki‚ most megszólal‚ de nem‚ mégis megállta szó nélkül‚ de alig körmölt le néhány szót‚ az egész kezdődött elölről.

Amikor aztán összeszedtem a füzeteket‚ és a gyerekek nagy zsibongás közepette kitódultak a folyosóra‚ a fiúcska nem tartott a többiekkel‚ hanem gondterhelt arccal állt meg az asztalom előtt. Nem pillantottam rá‚ a füzeteket rendezgettem‚ talán valamivel hosszabban is az indokoltnál: gondoltam‚ kivárom‚ amíg elszánja magát. Eközben valahogy olyan érzésem támadt‚ mintha úgy méregetne‚ mint egy lókupec.

– Tanító néni, te tudsz kötni? – kérdezte végül hosszas lamentálás után.
– Tudok – mondtam‚ és halovány fogalmam sem volt‚ hova akar kilyukadni.
– A tesvéremnek kisbabája született, ugye‚ az a szokási, hogy valamit aggyunk? – kérdezte‚ és a hangjában lelkesültség csengett.
– Igen, de te még kicsi vagy‚ tőled ezt nem várja el – próbáltam lecsillapítani.
– Nem vagyok kicsi, mer az anyám aszt mondta, én vagyok a „nagy báttya”.
Érted?
– Igen‚ valóban te vagy a nagybátyja‚ mert az anyjának vagy a testvére. A rokoni kapcsolatoknak ezt a formáját a magyarok így nevezik, és te panelban, magyarok közt laksz – világosítottam föl‚ de o láthatóan nem érte be ezzel a magyarázattal.
– Az lehet‚ de akkor is „nagy” vagyok: a „nagy báttya”. Kössél neki rugdalózót! – szólított fel váratlanul‚ majd nyomatékosan hozzátette: – Tőlem! – Ezt úgy értette‚ hogy az ő nevében.
Szóval ezért érdeklődött az én kötési tudományom felől! Egyszeriben minden világos volt. Csakhogy ki kellett ábrándítanom‚ ugyanis magasan túlbecsülte a képességeimet.
– Én nem tudok rugdalódzót kötni – vallottam be‚ és tehetetlenségemet kidomborítandó felhúztam a vállamat.
– Hogyhogy nem tudsz?! – értetlenkedett. – Legyen a bugyoga meg a pulóveri együtt. Érted?!
– Igen, tudom, de mit csináljak‚ ha én olyat nem tudok? – mondtam‚ s hogy csalódását valamelyest mérsékeljem‚ még hozzátettem: – Én sem tudhatok mindent!
– Az anyád nem tanított meg? – kérdezte egyszerre hitetlenkedve és rosszallóan.
– Nem. Erre nem.
– Akkor mire tanított? – puhatolózott tovább.
– Sálat kötni – tártam szét a karomat szabadkozva.
– Hát jó van, akkor az is jó lesz. Most úgyis hideg van. – Azzal belecsapott a tenyerembe‚ és kiszaladt a többiek után. Nem igazán tudtam‚ hogy most akkor hányadán állunk.
Másnap reggel aztán nagy sebbel-lobbal rontott be az irodába:
– No‚ elhoztad a sálat? – kérdezte izgatottan.
– Hallod-e, hát az nem megy csak úgy! Kell hozzá pamut is, kötőtű is. Meg idő, hogy megcsináljam – próbáltam lecsillapítani. – Ha jól emlékszem‚ különben sem kötöttünk egyességet.
– Ne mongyad má, hogy nem csinálod meg! Van nekem pízem, veszek pamutot.
– Jól van, meglátjuk – gondolkodtam el‚ de o már szaladt is kifelé‚ meg sem várva, amíg befejezem a mondatot.
Reggel egy nagy zacskót nyomott a kezembe.
– Itt az egyesség! – mondta olyan hangsúllyal‚ mint egy kőkemény piaci alkukban
edzett rangidős tőzsér.
Egy kis gombóc citromsárga pamut volt benne. Nem állhattam meg‚ hogy el ne nevessem magamat.
– Rendben – egyeztem bele‚ egyetlen kikötéssel: – De holnap még ne kérdezd
meg‚ kész van-e!
Mit sem ért. A következő reggelen megint előállt a kérdéssel:
– No, elhoztad má? – Hamiskás mosolyában a sürgetés szándéka mellett a
cinkosság jóleső érzete is ott bujkált. – Te – mondta –, lassan má kitavaszodik!
– Lassan! – hangsúlyoztam ki többértelműen. – Légy türelemmel‚ ha már egyszer megígértem‚ megcsinálom.
– Mekkora lesz? – kérdezte szemét résnyire összehúzva. Éreztem, tartogat még meglepetést.
– Amekkora kitelik a pamutból.
– Akkor úgy csinádd, hogy sapka is kitejjen!
Kitelt. Persze‚ a segítségemmel. Amikor átadtam‚ az öröm leírhatatlan volt.
Ennyi roma csumit egyszerre még nem kaptam.



 
Copyright © 2024 Kethano Drom - Közös Út. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
 

Tehetség

Örökségünk nyomában

PTK roma tananyagok

Emlékezet

Portré

Közös Út a Facebookon

Mottó


„A cigány kultúrának intézményekre van szüksége...
Én ezt egy kulturális autonómia intézményrendszerén belül képzelem el, amely nem szavakból, hanem láncszemként egymáshoz kapcsolódó intézményekből állna.”

***

Részlet Orbán Viktornak  2008. április 11-én elhangzott beszédéből.


 

Civilhang

SZEMlélek

Galéria