Rostás-Farkas György elnökkel, főszerkesztővel, beszélgettem Debrecenben a Svetits Katolikus Gimnáziumban, aki őszintén, nyíltan vallott a cigányságáról, az életéről és arról, hogy valójában mi is az ő munkájának, tevékenységének a célja. Milyen küldetést vall magáénak.

- Térjünk most vissza a kezdetekhez, meséljen a családjáról, gyermekkoráról.

- Nagyon mélyről és messziről jöttem. Szüleim nagy szegénységben éltek, nem volt semmink, csak a szeretet. Tőlük tanultam meg, hogy a szeretetből az ember minél többet ad, annál több marad. Újkígyóson nőttem fel, ami egy igen pici falu volt akkoriban, ahol nagyon mélyen vallásos emberek éltek.

Tizenegy testvérem volt, s a falu összefogott, és felnevelt bennünket. Semmink nem volt csak a mesekultúránk, az ősi családi kalendáriumunkban. Őseim nagy mesélők voltak, és talán jövendőmondók is, ezért van a családomban több író, én is az lettem, de soha el nem felejtem honnan jöttem.

Milyen gyakran jár Debrecenben?

A Svetits Gimnáziumba minden évben meghívnak, ami nagyon jó érzés. A lelkem itt megtelik, csordulásig. Most volt a költészet napja, József Attila, Márai Sándor és Lakatos Menyhért születésnapja. Az ősök öröksége kötelez, ezért ott voltam.

A múlt évezredből itt maradt őskövület vagyok.... A példaképek között említem még Gyurkovics Tibort, Mezei Andrást, Szabad György és Újvári professzort Debrecenben. Tanáraim voltak, mestereim, majd barátaim lettek. Szegény lenne a lelkem, ha nem tudhatnám, hogy Széchenyi, Kossuth, Petőfi honfitársa vagyok. Kodály Zoltánt sem szabad kihagyni semmiképpen ebből a sorból. Jó Magyarországon cigánynak lenni, mert a sorsunk összeölelkezett és összekapaszkodott...

Picit visszakanyarodva a szüleimhez, az én édesanyám azt mondta: „ Fiam! az élményedet, a tudásodat senki nem veheti el tőled, az a tied!  Járva a világot tanuljál, hisz magadnak tanulsz.”

Édesapám mellett mindig ott volt a Biblia, szinte kívülről fújta. Ő teológiát tanult, sajnos nem tudta befejezni mert meghalt az édesanyja, de arra kért, ha már neki nem sikerült, legalább nektek! Több testvérem is van akik többdiplomás emberek. Néprajzkutatók, tanárok, orvosok. Tudtuk azt, hogy ez az egyetlen érték, és ezért mindent el kell követni.

Bejártam a világot, létrehoztuk a Cigány Világszövetséget 1971-ben Londonban. Azóta is én vagyok az egyik alelnöke és a nyelvi bizottság elnöke.

Mit jelent Ön szerint a kultúra, és a cigánykultúra?

A tudomány, a művészet, a kultúra. Nem értékelődött le, nem lehet ezt mondani. Valamikor azt mondtam, „ ha itt cigány valaki, akkor nem terem számára sem bér, sem pedig babér”. A rákövetkező évben babérkoszorút kaptam.

India elhagyása miatt így kárpótolt engem az Isten, ezzel a hazával. Itthon vagyok, jelentem! Európai rangra kell emelni a cigányságot, polgárjogot kell, hogy nyerjen.

A rendszerváltás vesztesei a cigányok lettek, nem szeretném, ha Európa vesztesei is lennénk. Keletről jöttünk, csupán azt nem tudom, hogy mentünk-e Európába, vagy jöttünk? Keleti kultúrát örököltünk, nemcsak cifra ruháinkban, dalainkban, táncunkban, hanem a kultúránkra is büszkék lehetünk. Magyarországon annyi a cigány értelmiségi, mint Európában együttvéve. Az elsők közül említem Farkas Kálmánt, aki Nyíregyházáról jött hozzánk, Lakatos Menyhértet, Orsós Jakabot, nagy tehetségű írók voltak...

Mikor és hogyan alakult meg az Ön által alapított folyóirat?

18 éves voltam, amikor elmentem Budapestre szerencsét próbálni. Megismerkedtem a királyi székes fővárosban Fodor Andrással, Jókai Annával, Gyurkovics Tiborral, Szabad Tanár úrral... Ha ezek az emberek nincsenek, akkor én ma nem ülök itt, és nem mesélek. Hisz ők engem fölkaroltak. Ott voltak mellettem, és én mindig számíthattam rájuk. Antall József hívta életre a Közös Út - Kethano Drom című  lapunkat. 1990-ben alapítottuk.

Azt mondta : ”... ennek a lapnak élni kell”, mert egyedülálló kulturális kincset hordoz. Sok kiváló ember publikált azóta is folyóiratunkban, többek között Duray Miklós, Tőkés László, Szabad Tanár úr, Gyurkovics Tibor, Jókai Anna és sorolhatnám még sokáig.  Vagy Gergely Dezső, aki a mi cigány papunk, aki minden rendezvényünkön ott van, és csak hozzá mérhető eleganciával, méltósággal megnyitja a konferenciáinkat.

Isteni gondviselésnek tekintem, hogy a József Attila születésének 100. évfordulóján vehettem át a róla elnevezett díjat. Aranytoll díjat kaptam nemrégen az Újságíró Szövetségtől. Ezeket az elismeréseket gondolatban a szüleim lába elé helyezem, őket illeti a dicsőség...

Gyerekek, unokák ?

Sok szép, okos gyerekem van, 11 unokám is, akik között már van egyetemista is, de van még óvodás is. A baj az, hogy velem véget ér az út, mert a gyerekeim és unokáim minden nyelven beszélnek, arabul, angolul, de a cigány nyelvet már elfelejtik. Pedig ma már az egyetemeken is tanítják a cigány nyelvet, hisz akkreditált nyelv lett. Mégis néha úgy érzem mintha szégyenlenék, és én ezt nem is értem.

Valójában csak erről tudok mesélni, ami az enyém, és amire nagyon büszke vagyok. Sajnos úgy érzem, hogy ma Magyarországon szégyen cigánynak lenni. Ez tragédia!  Otthon nálunk mindennapos vendég volt gyermekkoromban az orvos, a pap és folytathatnám, hisz édesapám nagy tekintélyű cigányember volt, kovácsként dolgozott.

A falu és a megye odahordta a lovakat és szekereket, és ló patkolás közben főzte a bográcsot és öntötte a bort és pálinkát. Sokszor szó esett arról, hogy a nyelvünk a mi örökségünk, vigyáznunk kell rá. Szüleimnek csak egyszer kellett erre figyelmeztetniük, mi megfogadtük kérésüket.

Gyermekeim már egyre kevesebbet beszélik. Pedig két kisebbik gyermekem már író, költő, újságíró. A  kisebbik fiamra többek között azért vagyok nagyon büszke, mert a Kertész Imre Sorstalanság című kötetét cigány nyelvre átültette.

Én már nem vagyok fiatal és szeretném, ha az én utamat továbbvinnék, hiszen a nem cigány emberek itt vannak, és érdeklődnek a cigányságról. A cigányok pedig sajnos sokszor elfelejtik, még azt is, hogy honnan jöttek. Ez az én sorstragédiám, mert aki elvágja a köldökzsinórt, felgyújtja maga mögött az utat, az olyan árva lesz és magányossá válik mint Jézus a kereszten.

Az élet prózában zajlik, de én versben gondolkodom. Nehéz ma a helyzet az egész világon, de azt kell szeretnünk egymásban ami összeköt, és nem ami szétválaszt. Én a testvéreimet, ha nem látom egy pár napig, már mennem kell, és meg kell érintenem őket, hiszen ha az utak elágazódtak is, valahol össze kell érjenek. Szeretet nélkül lehet, hogy lehet élni, de nem érdemes.

A politikában is szerepet vállalt, hogyan történt ez?

Én voltam az első hivatásos politikus a cigányok közül, mint a Fővárosi Roma Önkormányzat elnöke. Szerintem azonban egy jó hívő ember nem lehet politikus. 4 év volt körülbelül míg politikus voltam, azután visszamentem írónak, költőnek, újságírónak. Egy költő embernek őszintének kell maradnia. A tiszteletet pedig nem lehet kikövetelni azt kiérdemelni kell.

Gandhi az én nagy példaképem mondta: „ Az egész emberiséget egy nagy ölelésbe kell egyesíteni.”
A cigányság életben maradt a több száz éves vándorlás alatt, örököltük az életben-maradás fortélyait őseinktől. A magyar is szilárd jellem, talpraesett és határozott, túlélő. Nincs különbség a földön ember és ember között! Egy tőről fakadunk. A szeretet viszont a legfontosabb, melynek ott kell lenni mindenki szívében!

Kettős családneve van, honnan ered?

Felvettem az őseim nevét, mindkét áron, hogy dicsőséget szerezzek, és büszke lehessek rá, hogy cigány vagyok. Méltónak kell lenni erre a nagy örökségre, és így is kell élnünk,  hisz  Ők köteleznek bennünket erre.

Tekintélyt kellett szerezni a családunknak, elődeinknek, hogy büszkén vállaljuk nevüket, és cigányságukat. Én mindig úgy voltam vele: be kell bizonyítani, hogy cigányként is lehet nagyot alkotni. Büszkén, boldogan vállalom! Ezért lettem én Rostás- Farkas...




.