Címlap Nagyvilág Kitekintő Nincs többé kanadai álom

Lovaricko shibako grizhipe

Kiadványaink

Radio Romano

Archív

Csatka

Közös Út Baráti Kör

Blog

Névjegy

Gindima

Tumencaj muro dyi sagda. Te na bisterdyon pa jekhavreste, zhikaj e luma luma avla,..

http://rfgy.blog.hu/

Portré

Rostás-Farkas György

CTMT videók

GTranslate

 

Rólunk

Nincs többé kanadai álom PDF Nyomtatás E-mail
Kitekintő
Írta: Borbás Barna   
2012. június 28. csütörtök, 22:28

A kanadai magyar képviseletek vezetői, az illetékes minisztérium és az utóbbi egy évben helyben tapasztalatot szerző cigány források szerint is alaptalan az a félelem, mely szerint a kanadai alsóház június 12-i, bevándorlási törvényt szigorító döntése nyomán tömeges, etnikai konfliktusokba torkolló roma-visszavándorlás indul Magyarországra.

„A hazatérés kényszere nem hoz változást, hiszen a menedékkérők többségével eddig is ez történt: csak tavaly 1500-an indultak vissza anélkül, hogy ez Magyarországon bárki kívülállónak feltűnt volna” – magyarázza lapunknak Helyes Imre vezető kanadai konzul, sajtó- és kultúrattasé.

A jelek szerint tehát sok következménye lesz az úgynevezett C-31-es módosítóval szigorított jogszabálynak (Protecting Canada's Immigration System Act), tömeges, tehát etnikai feszültségeket kódoló hazavándorlási hullám nem várható. Ennek oka egyszerű: a megváltozott törvény nem lesz visszamenőleges hatályú.

A Bryan Adams, Celine Dion és Justin Bieber hazáját az utóbbi években megcélzó, elsősorban roma származású magyarok történetéről lapunk tavaly novemberben már beszámolt. Azt írtuk: a rendkívül befogadó, jóléti rendszerét a menekültügyre is kisugárzó Kanada repterein egyetlen szó, a „refudzsi” (refugee=menekült) kimondása elég a „végtelen” fellebbezési lehetőséggel járó - és ezalatt óriási segélyfelhalmozást lehetővé tévő - kint tartózkodáshoz. A vízumkötelezettség feloldása előtt, 2007-ben 34, 2010-ben viszont már 2298 magyar menedékjogi kérelmet regisztráltak Kanadában.

„Ezt a lépést pont azért tettem meg, hogy felhívjam a figyelmet a magyar cigányság tarthatatlan helyzetére és példát mutassak a cigány értelmiségnek, hogy ez is egy lehetséges út” – mondja lapunknak Kamarás István, a KDNP-s Barankovics Roma Műhely korábbi elnöke, akinek kanadai távozása – Mohácsi Viktória és Kertész Ákos mellett – igen nagy hullámokat vetett az utóbbi egy évben (Kanadába emigrált Semjén roma főtanácsadója – írták sokan tavaly év végén).

Kamarás szerint a magyarországi cigányság helyzete a második Orbán-kormány alatt még rosszabb lett; az egykori KDNP-s továbbá kikérte magának, hogy a cigányügyet jelenleg „egy nem cigány ember, Balog Zoltán miniszter vezeti”.

A Heti Válasz június 28-án megjelenő lapszámából kiderül, hogy mit válaszolt Kamarás István arra kérdésre, hogy nem érzi-e csalásnak és az itthoniak cserbenhagyásának kanadai menekültkérelmét, de a lap megszólaltat a tengerentúlról nemrég kiutasított magyar „menekültet” és beszámol arról is, miért könnyű a nem cigányoknak is rasszizmus üldözöttjeiként bemutatkozni a távoli országban.

(Heti Válasz)

 
Copyright © 2024 Kethano Drom - Közös Út. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
 

Tehetség

Örökségünk nyomában

PTK roma tananyagok

Emlékezet

Portré

Közös Út a Facebookon

Mottó


„A cigány kultúrának intézményekre van szüksége...
Én ezt egy kulturális autonómia intézményrendszerén belül képzelem el, amely nem szavakból, hanem láncszemként egymáshoz kapcsolódó intézményekből állna.”

***

Részlet Orbán Viktornak  2008. április 11-én elhangzott beszédéből.


 

Civilhang

SZEMlélek

Galéria