Dilemmák sokaságával kell szembenéznie annak, aki a cigányokat megismerni kívánja.Bármely kérdést emeljük ki a cigány népismeretből, az szerteágazó és meglehetősen bonyolult egyéb kérdéseket von maga után. Érveket és ellenérveket, kételyeket, amelyek kibogozása lehetetlennek tűnik. Annál is inkább, mert miközben már a kisebbségi törvény megjelenése (1993) óta nélkülözhetetlen a romológia oktatása, az igen fiatal romológia még a XXI. században is a kutatás stádiumában van.
Ezen belül az egyes magyarországi cigány csoportok tudományos feldolgozása eltérő mértékű és szintű, túl sok még a vitatott kérdés, közöttük főként az, hogy az eltérő szubkultúrával rendelkező csoportokra vonatkozóan egyáltalán lehet-e általános jellemzőket találni. Még továbbá a cigány kisebbségiek és a többségiek körében máig jelentkező kölcsönös bizalmatlanság, előítéletesség miatt bármely állítás ellentámadásokat válthat ki.
A többség szerint
Maga az a kérdés is vitatott, hogy létezik-e egyáltalán „cigány nép”, vagy csupán cigánynak minősített, de egymástól merőben eltérő népcsoportok léteznek a cigány értelmiség és az első cigány világkongresszus (1971) óta a cigány szervezetek részéről is tapasztalható egységesítési törekvések ellenére. (A beások például óromán nyelvet és kultúrát hoztak magukkal, de az oláhcigány csoportokkal együtt érkeztek és cigánynak vallják magukat.)
A Ki a cigány? kérdésre a magyarországi cigányok az alábbi választ adták (ld. Romano Nyevipe 1992 szeptember): „A cigány etnikai közösség olyan populáció, amely: 1. biológiailag nagyrészt folytonos; 2. alapvető a kulturális formákban megvalósuló értékekből részesedik; 3. kommunikációs és interakciós területet alkot; 4. olyan tagjai vannak, akik saját maguk azonosítják magukat, és mások is azonosítják őket egy olyan kategóriával, amely az ugyanolyan rendű más kategóriáktól megkülönböztethető.”
A cigányösszeírások és kutatások pedig a XVIII. századtól kezdődően a XX. század végéig azokra vonatkoztak, akiket a többségiek cigánynak tartottak.
Az egyén szerint
Az EU-hoz való csatlakozás (2004) óta terjedőben van az az eljárás, hogy az önkéntes identitásvállalást helybeli legitim cigány szervezet is megerősíti (igazolja). Az önkormányzati választások évében kisebbségi nyilvántartások is születnek, ám a cigányok esetében ezek még 2010-ben sem voltak teljesek.
A jog azt mondja: az a cigány, aki annak vallja magát. (Akár köze van a cigánynak minősített népcsoporthoz, akár nincs.)
Érthető tehát, ha az a kérdés is vitatott, hogy a cigányságot lehet-e nemzetiségnek vagy etnikumnak tekinteni. A 2000. évi cigány világkongresszus ugyan kimondta már, hogy a cigányság nemzetiség, de azóta ezt még egyetlen állam sem ismerte el. Hazánkban is etnikum a cigányság, míg a többi államilag elismert kisebbség nemzetiség.
Mindezek miatt kérdés, hogy kiknek a hagyományairól és szokásairól beszélünk, ha beszélhetünk egyáltalán.
Miután a „cigány nép” fogalma vitatott, az a kérdés is vitatott, hogy a cigánynak minősített népcsoportok mindegyike Indiából származik-e és mióta létezik. Mi azt valljuk, hogy a Magyarországon élő és csoportonként eltérő szubkultúrával rendelkező cigányok többségének eredete Indiára vezethető vissza, s éppen a közös indiai gyökerek teszik lehetővé, hogy megállapításainkat a magyarországi cigányok többségére vonatkoztathassuk. Vállalva az emiatti esetleges vitákat.
Az új sorozatról:
Cigány hagyományok és szokások összeállításunkban arra törekszünk, hogy a szubkulturális értékek egyes elemeinek bemutatása során keressük az összefüggéseket a magatartásformákban, megnyilvánulásaikban tapasztaltak tényei és ok-okozati összefüggései között. Továbbá érintsük azokat a jellemzőket, amelyek megkönnyíthetik a cigány csoportok integrációját a többségi társadalomba.
A szerzőről
Tuza Tibor, 1945-ben született pedagógus, cigányoktatási szakértő. Napjainkig tucatnyi roma népismereti és romapedagógiai tanulmánykötete jelent meg, 2000 óta a Hajdú-Bihar Megyei Konfliktusmegelőző és Konfliktuskezelő Hálózat tagja.
(Forrás: mon.hu)
|