Dél-India – közelről, érzéssel

 Az egyik első tanítóm, aki hónapokon át faragta rólam a nyugati gondolkodás rám keményedett burkát és rétegeit első indiai utam során azt mondta: amit hatalmas intenzitással élsz meg és úgy is dolgozol fel magadban, azt a lelked újra vágyni fogja. Nincs előjele az intenzitásnak.

Az erős élmények, legyenek fájdalmasak vagy elragadtatóak, törekedni fognak arra, hogy megismétlődjenek. Az erős élmények, legyenek fájdalmasak vagy elragadtatóak, törekedni fognak arra, hogy megismétlődjenek.

India és az a forró, szívmelengető közelség, amire ott találtam az emberekkel, az élethez, a valósághoz, legintenzívebb tapasztalataim közé tartozott. És mivel a rettentő és a csodálatos élmények közül elsősorban a csodákat hangsúlyoztam később és azokat őriztem szívemben erősen, csodákat teremtett számomra újra az Indiával való találkozás.

Utazni sokféleképpen lehet. Egy csoport biztonságot ad, saját buborékvalóságot teremt, amely leginkább egy új, köztes átmenetileg érvényes kultúrát hoz létre. Lehetséges, hogy rá lehet csodálkozni a távolról is ismerős idegen világra, annak egzotikumára, anélkül, hogy túlzott kockázatot vállalnánk, vagy kimerészkednénk a mindennapi élet valóságába. Hotelek, közös programok, bazárkörút, külföldieknek is szóló elegánsabb és tisztább éttermek hangulata ez, amely ezért megmutatja a buborék halvány fala mögött a valóságot. De lehet máshogy is.

Mi úgy döntöttünk a párommal, hogy ezúttal és mostantól leginkább a valóságot választjuk, annak minden bájával és kockázatával. India nagyon hasonló a felfedezésre érdemes más egzotikus világokhoz abban, hogy érdemes belülről közelíteni hozzá. Olyan embereken keresztül, akik indiaiak, India valóságát ismerik, és rendelkeznek tudással és összeköttetésekkel is. India ugyanis szélsőségesen keleti kultúra abban a tekintetben, hogy az emberi kapcsolatok értéke, valósága a dolgok valóságánál időnként jóval fontosabb. A már hivatalosan illegálissá lett kasztrendszer, mely bizonyos szempontból nagyon is élő, ezen alapszik. Mély, erős emberi szövetségek épülnek, melyek rokoni, üzleti, bizalmi alapon fenn is maradnak akár élethosszig. Ezek biztonságérzete és társadalmi szövete adja azt a közeget, amiben belülről lehet megismerni Indiát. Barátok kellenek tehát, azaz a mi fogalmainkkal szólva inkább családtagok, és az ő tudásuk és szeretetük hozza érintésnyi távolságra ezt a különös, megkapó világot. Ebbe az áramlásba bocsátkoztunk bele.

Chennai Dél-India kulturális életének lüktető szíve. A vallási, spirituális hagyományok máig élő ereje ékszerként díszíti a feltörekvő globális szolgáltatási és üzleti központot. Naponta sokmillió ember száguld élete egyik tapasztalatából a másikba szédítő tempóban, mégis egyfajta nyugalommal és derűvel is. A tamilok megmaradtak alapvetően vadnak és ártatlannak az elképesztő technikai és civilizációs fejlődés ellenére. A falvak zenéi és táncai, színes ruháik kavargása most már hatalmas mozivásznakon láthatók bőrüléses multiplex mozikban. A csillogó szemek és a lelkesült öröm a nézőkben azonban ugyanaz, mint évszázadokkal ezelőtt.

Egy tamil sikervállalat, amely organikus snackeket forgalmaz szerte a világon, menedzserekként elsősorban családtagokat és bizalmas kapcsolatokat alkalmaz. Ezek az állások diplomáciai posztokat is jelentenek, és az indiai élet egyáltalán nem egydimenziós, hogy csak az üzletről vagy a pénztől szóljon. A vallás, a spiritualitás, a moralitás, a tisztelet legalább olyan fontos, sokszor fontosabb, mint a profit. Az egyik vezető barátommá lett, és amellett, hogy egészséges indiai élelmiszerek európai importlehetőségeiről is beszélgettünk, elvitt idős asztrológus nagybátyjával Tamás apostol kevesek által ismert sírhelyére, Chennai egyik legnagyobb keresztény templomába. Hányan tudták, hogy mindössze három bazilika épült apostolok sírjára? Az egyik Jakab apostolnak szentelt méltán híres Santiago de la Compostella, az El Camino zarándokút végállomása. A másik a keresztény világ egyik legnagyobb központja, a Szent Péter Bazilika Rómában.

A harmadik pedig a kevésbé ismert madraszi Szent Tamás Bazilika. Indiáról a jógik és az elefántok jutnak az eszünkbe inkább, nem a kereszténység. Pedig itt maga Tamás hirdette az evangéliumot. Az indiaiak azonban egységként látják a vallásokat. Tehát a hindu szerzetesi fogadalomban élő top-menedzser, az ő asztrológus nagybátyja, és mi, a két európai együtt fohászkodtunk ezen a szent helyen minden további nélkül. Aztán pedig egy légkondicionált ultramodern dzsippel nekivágtunk az éjszakai városnak, hogy tradicionális tamil éttermet találjunk.

És már másnap kortárs művészekkel csevegünk, akik modern művészet eszközével dokumentálják Tamil-föld eltűnőben lévő, hihetetlen gyorsan modernizálódó kultúráját. Templomi táncosok és jógamesterek tusrajzai sajátos indiai színvilággal, hegesztett absztrakt installációk, szobrok, falusi nőportré-sorozatok Gauguin stílusában, megkapó érzékenységgel, ártatlansággal és finom érzésvilággal.

Alkotó közösségek, művészfalvak vannak, élő műkereskedelmi piaccal. Mindemellett Chennai évente megrendezi a legrangosabb klasszikus zenei fesztivált, amiről a világ minden tájáról érkeznek zenészek és nézők. A fesztiválszezon globális kulturális esemény, az indiai klasszikus zene Cannes-i találkozója.

A legkülönösebb találkozást persze az egyszerű küllemű, végtelenül szerény, hatalmas tiszteletnek örvendő asztrológus-mester jelentette, aki ránézésre, egyetlen szó angoltudás nélkül, csupán születési adatainkból, intuitív megérzéseiből építkezve az elmúlt éveinket és találkozásunkat is pontosan leírta és jóslatokat adott a jöv?nkre nézve. Az ő tanácsait annyira komolyan veszik, hogy ha egy párt összeillőnek lát, gyakran nem is tartják fontosnak a találkozásukat az esküvő előtt. A tanítás és a tudás megnyilatkozása után, amely itt sem teljesen átlagos, de azért nem is annyira megdöbbentő dolog, fagylaltozunk. A bácsi nevet, mint egy gyerek.

Betoppan egy pár, akit ő adott össze évekkel ezelőtt. Három gyerekük van, boldogok. Egyikük mikrobiológus, a másik pedig sajátos átmenet egy művész és egy mérnök-menedzser között. Csúcstechnológiás multiplex mozipaloták belső építészetét felügyeli. Feleségét engesztelésképpen hozta az osztályon felüli fúziós (észak, dél-indiai és nyugati szakácsművészetet is alkalmazó) étterembe. Sokat dolgozik. Hatalmas örömmel üdvözlik egymást a mesterrel.

Nehéz itt unatkozni, vagy akár nem mosolyogni. Árad az energia, a mozgás, az inspiráció. Hihetetlen friss, fiatalos és kreatív világ ez. De a boldogságot az emberi közelség és a kapcsolatok bensőségessége adja.

Izzanak az érzelmek, mint a trópusi nap, miközben valahol mindig lüktet a vad, népi alapú, de már valószínűleg stúdióban kevert tánczene.

(Forrás: PR Herald )