Címlap Irodalom Próza Isten bal és jobb zsebe

Lovaricko shibako grizhipe

Kiadványaink

Radio Romano

Archív

Csatka

Közös Út Baráti Kör

Blog

Névjegy

Gindima

Tumencaj muro dyi sagda. Te na bisterdyon pa jekhavreste, zhikaj e luma luma avla,..

http://rfgy.blog.hu/

Portré

Rostás-Farkas György

CTMT videók

GTranslate

 

Rólunk

Isten bal és jobb zsebe PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Ruva Farkas Pál   
2012. március 16. péntek, 20:19

Kedves Péli Tamás! (Pélivo)

Amióta itt hagytál minket, és elmentél apáink után – hát szó, ami szó, nagyon megváltoztak a dolgok mifelénk. Igaz, már akkor sem mentek túl fényesen, de azért még bizakodtunk, hisz a remény hal meg utoljára. Szokták mondani, hogy lesz az még másképpen is. Már ami a politikát illeti. Mert ugye bizakodtunk, már az akkor is a szűken mért alternatívák között.

Ahogy apáink mondták akkor tájt: „Csak addig bírjuk ki, amíg visszajönnek a grófok, bárók, hercegek, és egy félszemű jóságos király. Mert apámnak vagy megmondták, vagy megálmodta, hogy eljön majd egy jó király, akinek kilövik ugyan a bal szemét, de azzal az egy megmaradttal is kivezet minket a rosszból, a jóba, ahol majd jól fognak élni cigányok, magyarok egyaránt, és gyermekeink majd aranypénzekkel snúrozhatnak, mint mi csináltuk Kígyoson, meg Eleken, a lyukas rézfillérekkel, meg az alumínium egyforintossal, meg ötvenfilléresekkel.

Nekik még volt mihez viszonyítani, még az 1945 előtti állapot, és az utániak között. Nekünk annál kevésbé, mert ugyan honnan lett volna, hiszen mi az ötvenes évek, Ratkó-korszak gyermekei voltunk, s mire tinédzserekké lettünk, az 1960-as évek végére, addigra már jól megdolgoztak minket Kisdobosokat, és Úttörőket egyaránt, azok a bizonyos „fényes szelek” utáni elvtársak.

Bár mi apánkkal, a 60-as évek elején még el-el jártunk vasárnaponként, az eleki katolikus templomba ájtatoskodni, de apánk minden istentisztelet után kijőve a templomból, nagyot sóhajtott, és fölnézett az égre, s csak annyit mondott: „Hát fiaim!” – nézett vissza ránk, s közben vasutas, vörös csillagos tányérsapkáját a fejére tette, miután keresztet vetett magára, majd suttogva megjegyezte – „már ez a pap is félrehúzza a szekeret, letért az anyaszentegyház útjáról, mert ő is kilépett a hámból.” Hát, hogy igazán mit akart velünk közölni édesapánk, akkor és még utána sokáig nem tudtam meg, csak mostanában, ötvenkét év után, így hatvan évesen, amikor már nekem is van egy kis tapasztalatom, és alternatívám a Kádár rendszer, és az utána bekövetkezett húsz év összehasonlításában.

Ez az eset, a nyolcvanas évek végén történt meg velem, amikor Hreskó János filmrendező klasszikus komcsi nagymester segített nekem, a Köztársaság téren, egy késő őszi napon, a büfé asztalán, amikor is leszolmizálta szó szerint az MSZP cigány tagozatának az alternatíváját. Na akkor én még elhittem minden szavát.

Ezt ráadásul tetézte, amikor az MSZP megnyerte a választásokat, s a nagy eufóriában ölelgettük egymást, Horn Gyulával, és Csintalan Sanyiékkal. Na mondták:”most aztán ide nekünk az oroszlánt is!” Úgy is volt. Mert bebetonozták, és körbebástyázták magukat a hatalomba. De nekünk, cigányoknak akkor sem jutott a combjából, csak a csontokat dobták az asztal alá, és mi annak is örültünk, és martuk érte egymást.

Hiába föstöttél Isteneket, Te a cigányok Caravaggio-ja, és leonardoi madonnákat, no meg a Honfoglalást. A megálmodott reményeid nem értek célba, még akkor sem, amikor fölengedtek maguk közé a parlamentbe. Ott üldögéltél, sőt még a cigányok esélyt jelentő, kék színű reményekkel teleírt, liberalizmust sugalló füzet megírására is bátorítottak. De csak annyit, és semmi mást! Mert olyan gyorsan jött a végzeted, mint a bölcsőhalál, amelyik pontot tett földi pályafutásod végére.

Anyukád még halál soványra sírta magát, az utánad való sóvárgásában, de hiába leste az ajtót hajnalról hajnalra, csak álmaiban jártál haza, hogy a sparhelton hagyott lecsós-nokedliből egyél, és mire jött a reggel, már csak az asztalon hagyott tányér, és a mellette talált skicceid-üzeneteidet rajzszögeztük a falra, mint egy örök testamentumként.

Drága Tamás! Hol és mikor állítottak minket vakvágányra a Jannus arcú barátaink? Én úgy gondolom, hogy már az 1989-es politikai kerekasztal tárgyalásoknál fityiszt mutattak nekünk, mert szó szerint száműztek onnan is valamennyiünket, még cigány Szociál Demokratákként sem jöhettünk számításba. Utána már csak sóvárogva bámultuk, hogyan osztották föl egymás között a húsosfazék tartalmát, a combokat, és a jobb falatokat. És mint már említettem, nekünk már csak az asszisztencia jutott. Na, mindezt magyarra fordítva, a parlamenti választásokra, mi csak sereghajtók lehettünk, éppen úgy, mint apáinkkal az úri világban tették, az „úri murik” idején.

De semmi sem változott az úri kaszinóban, még most sem, amikor a Gyurcsány Ferenc kiszorult először a miniszterelnöki pozícióból, majd kitaktikázta magát a szegfűsök közül is, és mára már nagyot koppant, mert még önálló frakcióhoz jutni sem hagyják a parlamentben. Hiába rabosította magát az LMP tüntetése ürügyén, az Istennek sem tudja magát mártírrá avanzsálni. Erre mondaná Dodó, az apád: „Isten nem ver bottal!” És ahogy ismerem édesanyádat, Hildát, ő már kiátkozta volna a szegfűből a piros színt, a liberális Janus arcúsággal együtt, nem csak a parlamentből, de még az országból is.

Mert ugye te sem gondolod, hogy a Feri komolyan gondolta a Roma Évtized Programot?! Az csak arra volt kitalálva, hogy gyakorolják Rodolfo módjára eltűntetni a milliárdokat, saját céljaik elérésének érdekében. Mi meg, mint a csaholó kutyák, a Civil Ernyőben, meg a Roma Integrációs Tanácsban gyártottuk a programokat kilószámra, mint a güzü, de feleslegesen. Hiába hozták létre a Cigányügyi Főosztályt, az csak kirakat volt, az EU és Brüsszel felé egyaránt.

A történelemben először fordult elő, hogy az Országos Cigány Önkormányzat, és a Cigány Civil Szervezetek, valamint az államtitkárokkal teletűzdelt Roma Integrációs Tanács, közös nevezőre jutva, megalkottak egy olyan választási programot, amelyikkel végre valahára, jogosan, önálló parlamenti frakcióhoz juthatott volna Magyarország legnagyobb kisebbsége. De nem.

Még esélyt sem kaptunk rá, hogy törvény biztosítsa a jogainkat, mert be sem terjesztették a parlament elé. Nemzetközi sajtótájékoztatón akartuk bejelenteni, hogy kilépünk a RIT-ből, és megszüntetjük a Civil Ernyőt, de azt is bojkottálták. Hiába volt cigány származású a kormányszóvivő, annak a cigányok nem vették hasznát. Csak arra volt jó, hogy elhúzza a mézesmadzagot a cigányok orra előtt. Napról-napra, hónapról-hónapra, évről-évre vártuk, hogy jobbra fordul a sorsunk, de kútba esett a tervünk, a kormánnyal együtt. Utóbbiért nem volt kár.

Kedves Tamás! Most sem jobb a sorsunk, itt Magyarba. Gondolom már tudod, hiszen biztosan látjátok is, mert TV-je minden cigánynak van, még itt a Földön is, ha kenyér nincs is az asztalukon. Mert szalonnáról ne is beszéljünk, főleg kolbászról, mert az istenkáromlással lenne egyenlő. Gondolom ott a mennyben nem éheztek, mert akkor mire volt jó az egész földi szenvedés???

Hogy tovább szaporítsam a mondanivalómat, gondolom úgyis tudod, mivel folytatom, hiszen jól ismersz Te, pufi tesóm. Látod, azt meg majd elfelejtem a nagy igyekezetemben említeni, hogy a Szenty, a tanítványod megkapta a Kossuth-díjat. Gondoltad volna 1977-ben, a csapi cigány olvasótáborban, hogy miből lesz a cserebogár, amikor közénk sodorta a „chandigari szél”? Na, mit szólsz? Milyen a tanítványod ecsetvezetése, és a stílusa? Mester! Örülsz neki?

Én azért örülök neki, mert megtört végre a jég. Ezzel a lépéssel talán megtörik az évszázados átok, s mint egy óriási falként árnyékolt be minket. És mit szólsz, milyen bájosak voltak a gyermekei a díjátadásnál? Egy pillanat alatt átvarázsolták a katedrálist műteremmé. Nekem az is tetszett, amikor az interjúban visszaemlékezett rád, a mesterére. A bor, és a cigi vásárlást illetően, mert ez úgy látszik, hogy Szentyre nagy hatással volt.

Szóval Tomikám! Lassan befejezem a levelemet, de azért még el akarom mondani, hogy én egyáltalán nem tartom tragédiának, hogy Gyurcsányék nem hozhatnak létre a DK-jukkal külön frakciót a parlamentben. Mert akik nyolc év kormányzás alatt nem tudtak bizonyítani, és ezáltal közel kerülni a néphez, azoknak egy élet is kevés. A cigányokat ne is említsük, mert azoknak bizony alaposan elhúzta a nótáját. De az se volt semmi, amikor a miniszterelnöki köszöntőjében cigányul elmondta, hogy ez az ország a cigányoké is! Mit mondjak? Akkor egy pár napig még el is hittem, és kezdtük otthon érezni magunkat nagyon sokan, ebben a hazában.

Most, hogy írom e sorokat, a TV-ben szegény megboldogult Makovecz Imre mester okos szavaira emelem fel a fejemet. Minden szavára érdemes odafigyelni. Mit is mond? Azt mondja a mester, hogy szemlélete van az építészetnek. Hát akkor legyen a társadalomnak is. Nemde bár? Építsenek is tudatos szemléletre, mert csak annak van értelme, és a tudatos társadalomépítésnek legyen olyan módszere, amit már a kicsi gyerek is megért, és be tudja azt építeni a saját kis életébe.

És családi erkölcs nélkül ne nőjenek fel a gyerekek. És ha ez így lesz, akkor ebben a társadalomépítésben, az utazó hajótérben, legyen helye a cigányoknak is. Beszélt még a csalásról is Makovecz. Én is azt mondom, és gondolom, nagyon sokan vannak azon az állásponton, hogy ne legyen csalás, és a példát gazdag, szegény egyaránt tegye magáévá ebben az országban. És ha nem megy másképp, akkor szülessenek törvények ennek érdekében.

Úgy fönt, mint lent, egyszerre kezdjük el a falat bontani, ahogy te mondtad anno, mert a kettős identitás, a homlokunkon hordott kettős aranypánt csak akkor fog tudatos identitásként működni, de addig, amíg nem éljük azt meg, az én meglátásom szerint csak csecsebecse jelmezként virít a homlokunkon. Bölcsen fogalmazott Makovecz, amikor a házkörüli elhanyagolt kertekről tett említést, mert ha nem látja a gyermek, a pozitív példát, hogy a szülők mintájára minden évben, ha csak pár palántát, és magot vetnek el, és majd gondozzák, locsolják, és gazolják, óvják, és vigyáznak rá, s majd annak termését együtt főzik meg, és fogyasztják el. Na, ha ez a példa, ami a több száz éves parasztkultúrának az apáról fiúra szálló, nemzedékről nemzedékre átörökítendő példává nem válik, akkor ennek a kultúrának a hiánya behozhatatlan hátrányokat generál a cigányok következő generációira is.

De egyenjogúnak és szabad embernek mondhatja-e magát ebben az országban az a magyarországi cigány, akinek nincs tisztességes munkája, ami tisztességes megélhetést biztosít? De szabad-e az a cigány, akinek nincs hol laknia? Akinek a gyermekének nincs biztosított oktatása és jövője, de az egészségügyi- és gyógyszerellátás is elérhetetlen távolságba kerül, nem csak a cigányoktól, de az idősektől, és a rászorulóktól is, de főleg a szervi-, és a cukorbetegektől?!

Úgy tűnik, hogy az ország több felé szakad. Érdemesekre, és érdemtelenekre. És nem utolsó sorban szabad embernek mondható-e az a magyarországi cigány, aki a közös hazában, másodrendű rabszolgaként, szenvedve él? Így volt ez mindig, de ne legyen így a jövőben. Ezért szabadságharcot kell vívnunk váll vállmellet, amíg ezeknek az áldatlan állapotoknak nem vetünk véget.

Kedves Tamás! Míg el nem felejtem, a halálod után a lolok – a kommunisták, nagyon elfelejtettek, mert ha nagyon akarták volna, egy posztumusz kitüntetést össze tudtak volna neked hozni. Vagy nem jól látom? Lehet, hogy elfogult vagyok? Temérdek munkáid mellett, ha csak a tiszadobi óriási festményedet nézi az ember, akkor abban megfestetted a cigányok, és a saját magad elárulását. Igazad volt akkor is, és ez a mára még igazabb. Festményeden ember embernek volt a farkasa, ami még ma is jellemző. Úgy gondolom, van okunk, sőt jogunk ezt az átkot megtörni.

A kérdés, hogy van-e olyan szándéka a hatalomnak, és van-e a kormánynak olyan programja, ami tényekre épülő, komoly, és nem utolsó sorban számon kérhető? És úgy a sarkalatos törvények, mint az alkotmány, egyaránt garanciákkal biztosítja azokat. Továbbá a kormányra kötelező, és főleg számon kérhető-e a végrehajtásuk, ami belátható időn belül rendezi a cigányok siralmas állapotát. Van-e valami kilátása a cigányoknak, vagy mindig csak kormányváltás történik, és valódi rendszerváltás már sosem lesz?

Én abban reménykedem, hogy a fiúk, akik most fociznak, minket is helyzetbe hoznak, és ha helyzetbe kerülünk, akkor mi is gólt fogunk lőni. Hogyan is volt ez az Aranycsapat, Puskás Öcsiék idején? Jó focit csak jó csapattól lehet elvárni! Én is bízom ebben a csapatban, ha ez a csapat még nem is tuti, és még sok csere is jósolható. Reménykedjünk, hiszen ez még csak az első félidő. Még nem fújták le a meccset, és Orbánnál van a labda.

Tomikám! Szóljál már a Devlának, hogy a bal zsebéből tegyen már át minket, cigányokat a jobb zsebébe. Mert a bal zsebe már ki tudja, hogy mióta, de lyukas! Csak reménykedhetünk, hogy a jobb zsebe már végre valahára nem lesz üres, mire átrak minket. Na, Isten áldjon benneteket, de ránk ez az áldás jobban ránk férne kedveskéim, itt lent a Földön. Mert ti ott fent már benne vagytok a jóban.

Hajrá cigányok! Hajrá magyarok! Hajrá Magyarország! Hogy végre már hazára leljünk ebben a honban, amiért mi cigány honpolgárok is vérünket adtuk, amikor sokszor, sok esetben szólított minket is a haza. Mert a cigányok Istenére esküszünk, hogy rabok tovább mi sem leszünk!

 

2012-03-15

Ruva Farkas Pál

a Cigány Írószövetség és Nemzeti (Köz)Művelődési Társaság elnöke, újságíró, szociológus

 

 

 

1

 

 

 
Copyright © 2024 Kethano Drom - Közös Út. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
 

Tehetség

Örökségünk nyomában

PTK roma tananyagok

Emlékezet

Portré

Közös Út a Facebookon

Mottó


„A cigány kultúrának intézményekre van szüksége...
Én ezt egy kulturális autonómia intézményrendszerén belül képzelem el, amely nem szavakból, hanem láncszemként egymáshoz kapcsolódó intézményekből állna.”

***

Részlet Orbán Viktornak  2008. április 11-én elhangzott beszédéből.


 

Civilhang

SZEMlélek

Galéria