Keresem azt az okot, ami ide vezetett. Újra és újra belebotlok egy olyan sajátosságba, amely megítélésem szerint a legfontosabb okok között szerepelhet, jelesül az a tény, hogy nem tudok s talán nem is akarok „embert” szolgálni. Amióta az eszemet tudom, mindig „ügyek” mellé álltam, vagy éppen nem álltam oda.
S ha ennek a világ szemében oly gyűlöletes tulajdonságnak az okát keresem, rá kell jönnöm, ez nálam nem valamiféle tartás, etika, vagy jellem kérdése, csupán egyszerűen így van. Azzal súlyosbítva, hogy ez a szolgákat kereső hatalmi potentátok számára, valami titkos jel, vagy stigma révén a velem való találkozás első percében már nyilvánvalóvá is válik.
Nem lehet más, ez, mint valami fátum, eleve elrendeltség vagy genetikai adottság. Barátokat sem érdek, vagy a laza együttlétek léha öröme révén találtam, hanem a tartós és hosszútávon megtapasztalt értékazonosság, közös ügyeink szolgálatának jegyében. Ez az, ami annyira gyűlöletes a pillanatnyi érdekek szolgálatába szegődöttek szemében, hogy a puszta létem is elviselhetetlennek tűnik számukra.
Nap, mint nap tapasztalom, nem, hogy elfogadni, de megérteni sem hajlandók létezésem logikáját. Minden ok nélkül a puszta jelenlétemtől pőrének, leleplezettnek érzik magukat. Már valósággal félek, ha úgy indít valaki, hogy nagyra becsüli, értékeli mindazt, amit csinálok, csak hát… Na ez az…
Őrzöm a tétlen képességet…
Uram! Én megvagyok,
Mert engedsz engem lenni.
Mormolom zsoltárosodat, mikor ideje jő:
Ímé: ellenségeim szüntelenül gyaláznak,
S gyűlölőim is összeesküdtek ellenem.
Olvasom igédet is s Jóbbal kérdezem:
Ordít-e a vadszamár, ha füve van?
S bőg-e az ökör, ha teli van a jászla?
Te küldted volna,
Ki falsul hadovál Szent Igéd nevében
S ostoba arcán átüt az együgyűek magabiztos dölyfe?
Uram! Ide vetettél, ahol ismeretlen fogalom az érték,
Székében puszta érdek tetszeleg.
De megvagyok, min hó alatt a mag,
S hitvány testem léte,
Alávetve nagyszerű alkotásodnak…
Őrzöm a tétlen képességet,
A szikrát, melyet Te plántáltál belém,
Híven őrzöm s várom igéd lobbanását,
S a percet, hogy mikor jön felém…
Őrzöm ordító vadszamarak,
S pengeszájú áspisok között,
Hátha erre a szikrára lesz szükség,
Ama tisztító tűzözön előtt… |