Háromszéki történetek: A lovak az égbe mentek

Lovaskörökben azt mondják: van jó ló, van rossz ló, és van cigányló. Az első két kategória nem szorul magyarázatra. Utóbbiról, a cigánylovak népes táboráról sokat lehetne elmélkedni.
De mégis, mi a közös mindhárom csoportban? Az, hogy egyformán kiszolgáltatottak a fertőző kevésvérűség veszélyének. Nyugodtan mondhatjuk, egyformán fontos minden ló — és lovasgazda — számára, hogy ezt a betegséget egyszer és mindenkorra kiirtsák, a fertőzésgócokat megszüntessék. A ló a gazda szeme fénye, sokszor több, mint a gyermek. Vele kel, vele fekszik, az egész napot vele tölti. Nem csodálkozhatunk, ha a szeretett paci elvesztését tragédiaként élik meg sokan. De azt is mondhatjuk: a levágott lovak a többiek jólétéért mentek az égbe.

Józsit mindenki ismeri a barompiacokon. Cigány kupec, nem adózik, de az adok-veszekből tartja el családját. „Jól van, kicsidúr, én elmondom, hogy mejen a vásár, de a nevemet ne írja ki. Mán fenyegetett a polic, meg is akart büntetni" — ilyen feltétellel vállalja a beszélgetést. Mint kiderül, azért szólították meg, mert állatorvosi papírok nélkül adja-veszi a jószágot, lovat is. Így jobban megy az üzlet. A be nem jelentett, csippel nem jelölt lovat olcsóbban lehet megvenni. Az eladási ár is alacsonyabb, tehát könnyebb eladni. Így fordul meg leghamarabb a pénz. További magyarázat is van: „Tuggya, ha a ló bé van íratva a néptanácsnál, azt mondják, ezzel pénzt lehet keresni, s akkor nem adják a szociálist." Igen, ez tényleg jó érv. De azt hiszem, kevés helyen alkalmazzák ezt a megszorítást.

Ha bejelentik a lovat, további „kellemetlenségeknek" is ki van téve a gazda. Vinni kell a kötelező oltásokra, ellenőrzésekre, vérvételre, ahol kiderülhet, hogy fertőző kevésvérűségben szenved. Akkor pedig elkobozzák. „Higgye el, reáfogták a lóra, hogy beteg, s le kell vágni. Pedig olyan, hogy alig lehet tartani a gyeplőt utána. Nincs annak semmi baja" — így vélekedik a fertőző kevésvérűségről. S valamennyire igaza is van. A betegségnek valóban nincsenek látványos kórjelei. De megtörténhet, hogy kisebb-nagyobb erőfeszítés után összeesik, kimúlik. Ez a kisebb baj lenne, de fertőzésveszélynek teszi ki a környezetében élő többi lovat is. Bögölyök, szúnyogok terjesztik a kórt, de megkaphatja a ló fedeztetés alkalmával is. Papíron megoldódott a fertőző kevésvérűség gondja. A valóságban azonban...

„Ide figyeljen. Lovat legjobban az esztenákon lehet venni. Ott születnek, ott nőnek fel. A csobán nem íratja bé sehová. Olcsón adja. Nincs mit kezdjen tíz lóval. Megveszem, s akkor én is hamarabb el tudom adni, ha olcsóbban adom. Csak el ne kapjanak, mert akkor elveszik a lovat. A tatrangi piacon én is megjártam" — meséli. Ez mind logikus. De ha azt a felét nézzük, hogy ilyen hozzáállás mellett továbbra is fennáll a megbetegedés veszélye? Ha kiderül, hogy újból fertőzött lovak vannak a vidéken? Akkor a bejelentett, megjelölt lovak gazdái húzzák újból a rövidebbet. Elvi kérdés, de még a kupeceknek is érdemes elgondolkodniuk ezen.
Józsitól még egy dolgot szeretnénk megtudni: miért van a cigányok között az a szokás, hogy éjjelente szabadon engedik a lovakat? Ott kószálnak a vetésekben, de van belőlük a városok parkjaiban is. S ha ezeket a kóbor lovakat elkapják, csak pénzzel lehet kiváltani a hatóságoktól. Ha nem fizet a gazda, vágóhídra megy a ló.

Mosolyog, s ha lenne bajusza, megpödörné, látszik rajta, most megmutatja, mit tud: „A cigányok valamikor sokat vándoroltak, lóval, kóboros szekérrel. Ahol megesteledtek, elengedték a lovakat, hogy reggelre lakjanak jól, mehessenek tovább. Ez már hagyomány, szerkesztő úr." Igen, elfogadható a magyarázat. De másképp is nézhetjük. Ló van, legelő nincs, kaszáló nincs. Nincs más kiút, önellátónak kell lennie a paripának...

(Forrás: Roma Szombat/Háromszék

Illusztráció: Szentandrássy István grafikája)