Címlap Tanulmányok, kutatások Társadalom/cigányság Cigány-képek a sztereotípiáktól az integrációig

Lovaricko shibako grizhipe

Kiadványaink

Radio Romano

Archív

Csatka

Közös Út Baráti Kör

Blog

Névjegy

Gindima

Tumencaj muro dyi sagda. Te na bisterdyon pa jekhavreste, zhikaj e luma luma avla,..

http://rfgy.blog.hu/

Portré

Rostás-Farkas György

CTMT videók

GTranslate

 

Rólunk

Cigány-képek a sztereotípiáktól az integrációig PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Binder Mátyás   
2012. január 08. vasárnap, 18:21

A "hegedű géniuszai", "láncot hordó emberi lények", "hasznos vagy haszontalan nomádok"? A cigányként, illetve mostanában romaként (is) számon tartott emberek mindig különféle érzelmeket, benyomásokat keltettek az őket megismerők (?), a "nem-cigányok" körében. A róluk alkotott képek sokféleségének különböző okai vannak, most ezeket próbáljuk meg körüljárni - jórészt 19. századi példák segítségével.
Vándorcigányok Nyugat- és Kelet-Európában
Ennek a sokféleségnek talán két fő oka van: egyrészt a „valódi” megismerés hiánya, másrészt a cigányok „valódi” sokszínűsége. Bármely kor embere számára a „másik” megismerése általában különböző kategóriákba való besorolások mentén valósul meg, hiszen - az ismert pszichológus, Gordon W. Allport szavaival: „az emberi pszichikum kategóriák (általánosítások) nélkül képtelen lenne a gondolkodásra”. Amikor egy, úgymond „hagyományosan” vándorló cigány közösség megjelent valahol, az ott élő emberek megpróbálták őket - meglévő kategória-rendszerük segítségével - megismerni, valamilyen képet alkotni róluk.

Ebben a megismerési folyamatban nyilván a számunkra szokatlan, idegen vagy újszerű „dolgok” kapnak nagyobb hangsúlyt, mondván „ők” azért mások, mert bizonyos dolgokban különböznek „tőlünk”. A különbségek persze mindig csak két fél közötti relációban értelmezhetők, ezért nem mindegy, hogy a „befogadó” közegnek milyen gazdasági, társadalmi jellemzői vannak, mit tart jónak, rossznak stb. Vélhetően ilyen folyamatok termékei a sztereotípiák, melyek lényegében „általánosított mentális képek egy adott csoportról, illetve annak tagjairól.” (A sztereotípiák lehetnek pozitívak és negatívak is, de az interetnikus kapcsolatok terén többnyire negatív előjelűek.)

A „sztereotip” megismerési folyamatok mellett az eltérő cigány-képek kialakulásának másik oka abban rejlik, hogy a cigányság valóban sokszínű. Konkrétan ez azt jelenti, hogy sokak szerint nem tanácsos őket egy népnek tekinteni, hanem különböző kultúrával, nyelvvel rendelkező etnikai csoportoknak. (Természetesen ez nem jelenti azt, hogy például nem létezik roma nyelv, de sok közösség más nyelvet használ anyanyelveként.) Feltehetően a multi-etnikus cigány „kategória” legfontosabb összetartó eleme az, hogy tagjait a nem-cigányok cigányoknak tartják, és ez természetesen visszahat magukra a cigányokra is.

A különböző társadalmakban eltérő módokon szemlélték a cigány közösségeket. Meghatározónak bizonyult, hogy az illető cigányok milyen (vélt vagy valós) foglalkozást űztek, és hogy az mennyire volt elfogadható az adott közeg számára, illetve mennyire volt szükség a cigányok szolgáltatásaira. A nagyobb népsűrűséggel, nagy városokkal és gyorsan fejlődő manufaktúraiparral rendelkező nyugat-európai államok (főleg Franciaország, Anglia és Németország) általában nem nézték jó szemmel a különböző szolgáltatásokat nyújtó, nehezen ellenőrizhető nomád cigány közösségeket. Ezért ezeken a területeken zömében kirekesztő rendeletek születtek a cigányokkal szemben.

Kelet-Európa országaiban a kisebb népsűrűség, a céhes keretek közt folyó ipari termelés lehetővé tette, hogy a cigány közösségek megtalálják a saját megélhetési forrásaikat, mivel „hagyományosan” olyan szolgáltató tevékenységeket folytattak, amikre volt kereslet a kelet-európai társadalmakban (kovácsok, medvetáncoltatók, teknővájók, muzsikusok stb.). Ennek következtében térségünkben inkább a letelepedést és az asszimilációt sürgető rendelkezések voltak jellemzőek. A fent vázolt eltérő megközelítéseket, eltérő „cigányképeket" néhány korabeli idézet is alátámasztja.

Angliában például az egyik első cigányellenes törvényt 1530-ban hozták. Többek között az alábbiakat tartalmazta: „…magukat egyiptominak nevező különféle idegenek, akik semmiféle mesterségben nem jártasak (…) ki tudják olvasni férfiak és nők tenyeréből a szerencséjüket (…) ettől kezdve egyetlen ilyen [cigány]  ember sem teheti be a lábát a korona földjeire.”

Hasonló jellegű, kirekesztő törvényeket hoztak a cigányok ellen a Német-Római Birodalomban is. Az akkori megközelítést jól jellemzi a következő, 17. századi idézet: „Mivel ezek a képzeletbeli tatárok vagy egyiptomiak, közismerten a törökök felderítői, kémjei (…) a polgári társadalomból, mint a szervezetből a rákos daganatok és a hashajtószerek, joggal távolíthatók el…”. A szerző egy bizonytalan eredetű, kóbor népességet ír le, és szerinte ezek a csoportok veszélyt jelentenek az államra. Mikor a német területeken meghozták az első cigányokat sújtó törvényeket, sokan Lengyelországba menekültek. Ám hamarosan a szejm (a lengyel országgyűlés) is megszavazta az első cigányellenes törvényt: „Cigányok, vagy emberek, kik hasznavehetetlenek, ki lesznek utasítva ezekről a földekről, és ettől kezdve nem is térhetnek vissza.”

Látható, hogy elsősorban a „hasznavehetetlen” emberek elűzéséről van szó. Ennek fényében lehet érdekes az a 19. századi forrás, amely egy vándorcigány közösség érkezéséről számol be. Az egyik varsói újság 1863. szeptember 26-i számában az alábbiakat írta e jövevényekről: “(…) cigányok, a magyar puszták vad fiai, táboroznak Błonie mellett. Ezek nem azok a szokásos csavargók, kik megélhetésükért koldulva és lopkodva vándorolnak falvaink és kisvárosaink között, ezek vándorló kovácsok. Szép felépítésűek, tiszta vonásokkal és átható szemekkel, e cigányok némelyike magyar ruhát visel, mások bánáti stílusú szoknyát hordanak. Vezetőjük, kinek hatalmas, ezüsttel díszített botja van, mint a szejm udvarmesterének (…) az egész csoport felett uralkodik és képviseli az ő érdekeiket a hatóságok felé. Kíváncsiak tömege sietett elő, hogy lássa a cigányok nomád életét, sokan jósoltattak is maguknak, mert míg a férfiak kovácsok, a nők jövendőmondók.”

Az ilyen típusú elfogadást valószínűleg a cigányok által nyújtott „hasznos” szolgáltatások iránt meglévő igényekkel magyarázhatjuk. A Nyugathoz képest gyéren lakott lengyel területeken szükség volt mobilis és ügyes kovácsmesterekre, a jövendőmondás pedig sokak számára jelenthetett izgalmas „szórakozást”. A huzamosabb idejű együttélés, a másik „jobb” megismerése folytán Kelet-Európában, azon belül is főleg Magyarországon a cigánykép „egyre árnyaltabb lett, bár alapvető ambivalenciája megmaradt: a cigányok megjelentek egyrészt tréfás, ravasz, szókimondó és éles elméjű, másrészt pedig nevetségessé váló és pórul járó figurákként is”- írta Küllős Imola néprajzkutató, aki a 17-18. századi kéziratos közköltészeti emlékekben fellelhető cigányábrázolásokat dolgozta fel.
Szabadság vs. rabszolgaság. Cigányok az Oszmán Birodalomban
Egy régebben általánosan elterjedt nézet szerint a cigányok 15. századi, Nyugat-Európa felé tartó vándorlásának fő oka a törökök előli menekülés volt. A kutatók mai álláspontja szerint azonban a török hadsereg sok cigány számára jelentett munkalehetőséget, így nem előlük menekülve, hanem inkább velük együtt érkeztek a Balkán-félszigetre (mint katonai segédcsapatok tagjai vagy a hadseregnek dolgozó kézművesek.) A későbbiek során sokan letelepedtek a délkelet-európai térségben, mivel a cigányok jóval kedvezőbb feltételeket és gazdasági lehetőségeket találtak az Oszmán Birodalomban, mint Európa többi országában. Bár a cigányok a birodalom társadalmának legalsó fokán álltak, mégis annak részét képezték, mivel többségük megtalálta helyét a térség gazdasági szerkezetében. Sőt, némely csoportjaikat igen nagy becsben tartották. Például 1582-ben, III. Murád szultán egyik unokájának körülmetélését követő ünnepen cigány seprűkészítők, zenészek, táncosok, medvetáncoltatók és kovácsok is jelen voltak.

Az Oszmán Birodalom európai területein vélhetően egy spontán integrációs folyamatról beszélhetünk. Egy osztrák utazó, aki 1740-ben járt Nis környékén, úgy látta, hogy a vándorlás itt nem volt olyan széles körben elterjedt, mint az általa ismert cigányok, a „mi egyiptomiaink” esetében. Egy 1830-as években készült leírás szerint pedig: „Törökországban ők [a cigányok] tényleg a társadalom hasznos tagjaivá váltak… Többnyire fuvarosok, lókereskedők, kocsikészítők, patkolókovácsok, rézművesek, bádogosok, bányászok, aranyművesek, zenészek, rendőrök és hóhérok.” A „szabadabb” élet azonban nem volt jellemző az Oszmán Birodalom minden területére. A két román fejedelemségben, Havasalföldön és Moldvában (amelyek a középkor vége óta az Oszmán Birodalom vazallus tartományai voltak) a cigány származású, illetve cigánynak tartott emberek nagy része a 19. század közepéig rabszolgasorban élt.

A kutatók körében nincs konszenzus a cigány rabszolgaság kialakulásáról. Egy román történész, Viorel Achim szerint a rabszolgatartás hagyományát a románok közvetlenül a tatárok társadalmi rendszeréből örökölték. Mikor a cigányok a román fejedelemségek területére érkeztek, a rabszolgaság ott már működő intézmény volt. A helyi társadalomtól eltérő jövevényekkel úgy bántak, mint a szintén idegen tatárokkal, s miután ez utóbbiak (kis számuk miatt) beolvadtak, a cigányok lassan „kisajátították” ezt a társadalmi intézményt. Ezt jelzi, hogy a 16. századra a tigan szó egyenlő lett a rabszolgával.

A román területeken élő cigányok nem alkottak homogén népességet, különféle csoportjaik eltérő foglalkozásokra szakosodtak, saját kulturális és nyelvjárási vonásokkal rendelkeztek. Három fő csoportjuk volt, aszerint, hogy kik birtokolták őket: a fejedelem, a kolostorok és a bojárok [román főnemesek] rabszolgái. Különféle tevékenységeket folytattak, voltak például aurarii (aranymosó cigányok), ursarii (medvetáncoltatók), lingurarii (kanalasok), és lăieşii (sátoros) vándorcigányok. Ez utóbbiak elsősorban kovácsok voltak. A cigány rabszolgaság intézménye sok szempontból eltért az amerikai „fekete rabszolgaságtól”.

Egy bolgár szerzőpáros, Elena Marushiakova és Veselin Popov szerint voltak olyan rabszolgacsoportok, amelyek a helyi jobbágyságnál kedvezőbb helyzetben éltek. Sőt, Ştefan Răzvan cigány rabszolgaként látta meg a napvilágot, és 1595-ben öt hónapig Moldva fejedelme volt. Másrészt, ha a 18. század előtt egy szabad ember rabszolgával házasodott, ő és születendő gyermekei is elveszítették szabadságukat. Ezek a kiragadott példák arra utalnak, hogy egy heterogén rendszerről volt szó, ahonnan a feljutás éppúgy lehetséges volt, mint a lecsúszás.

A 19. században a rabszolgaság egyre inkább „szalonképtelenné” vált. Mihail Kogălniceanu, liberális román politikus még személyesen is láthatta a rabszolgaság „működését” fiatal korában: „Az ország alkotmánya a cigányokat tárgyként eladható és megvásárolható dologként kezelte (…) láttam Iaşi utcáin kezükön és lábukon láncot hordó emberi lényeket, sőt egyesek még a homlokukra tűzött és örvvel a nyakukba erősített szarvakat is viseltek. (…) A férjétől elragadott nő, a szüleitől elrabolt leány, a szülőanyja kebléről letépett gyermek, akiket egymástól elválasztva, elhurcolva, adtak el szerte egész Romániában a különböző vásárlóknak.”

Végül az egyre erősödő külső és belső nyomás hatására a moldvai Államtanács 1855. december 22-én megszavazta „a rabszolgaság megszüntetéséről, a megváltás szabályozásáról szóló és a felszabadított cigányok adózását előíró törvényt”, melyet többek között a fent említett Kogălniceanu dolgozott ki. (Ezt követően 1856 februárjában Havasalföldön is törvénybe iktatták a cigányok felszabadítását.) Látható, hogy az Oszmán Birodalom különböző területein milyen eltérő utakon illeszkedtek be a cigány közösségek a helyi társadalmakba. A képet leegyszerűsítve azt is mondhatjuk, hogy egymás mellett zajlott egy spontán és egy kényszerített integrációs folyamat.
Polgárosodás és integráció Szegeden
Abból a szempontból, hogy bizonyos foglalkozásokhoz, megélhetési stratégiákhoz milyen tulajdonságokat kapcsoltak a nem-cigányok, igen tanulságos lehet számunkra Kovács János tanulmánya, amely 1895-ben jelent meg az Ethnographia hasábjain, 'A czigányok Szegeden' címmel. A dolgozat a kor tudományos színvonalán állva mutatja be a szegedi cigányok közel kétszáz éves történetét. A cigány kovácsok az 1700-as évek elején jelentek meg a városban, és hamarosan konfliktusba keveredtek a helyi kovács céhekkel, akik - vevőkörük csökkenésétől tartva - a városból való kitiltásukat kérték a hatóságoktól.

A céhmesterek tiltakozása ellenére végül a „magistratus (…) a kovácsoló czigányokat tűrni rendelte”, mivel valós piaci igényeket elégítettek ki. Ezzel együtt a felmerülő problémákért szerzőnk is jórészt a „fárao-népének rakonczátlan és gonosz, (…) inmorális, fegyelmet türni nem akaró és nem bíró” természetét teszi felelőssé. (Középkori, egyiptomi eredetről szóló mondák nyomán Magyarországon sokáig a „fáraó népének” is nevezték a cigányokat.)

Miután a cigányok letelepedtek a számukra kijelölt területen, egyre jobban integrálódtak a település gazdasági szerkezetébe. Persze ez sem ment zökkenőmentesen - bármilyen területen jelentek meg az új munkavállalók, ott konkurenciát jelentettek. A kovácsmesterség mellett megjelent a „lócsiszárkodás”, a zenélés („hangászok”), de voltak, akik varrónőként vagy kőművesként dolgoztak az 1838-ik évi kimutatás szerint. Az akkor összeírt 104 családból (264 fő) mindössze a 76 éves Bakró Mátyás neve mellett volt feltüntetve, hogy „koldus”!

Kovács János szavaival: „Nem csodálhatjuk tehát, hogy Szegeden a czigányság hamar polgáriasodott és átvette az itteni lakosok szokását és életmódját, sőt ruházkodását is.” A 19. század második felére kialakult harmonikus együttélés időszakában már nem találkozunk a korábbi (általánosító) negatív jelzőkkel. A cigányokról az általuk űzött foglalkozások mentén rajzol pozitív képeket a szerző: „(…) azt hiszem a sarkantyú se pengett oly élesen, ha nem a fecskeszájú Gondi verte fel a kordováncsizmára” vagy „Nem tudott a mi népünk czigánymuzsika nélkül mulatni.”

A „másikról” alkotott kép mindig valamilyen interakciók mentén alakul ki, formálódik. A fenti néhány példából talán kiderül, hogy az „úgynevezett” cigányok kimondottan sokféle „alakban” (megbecsült kovács, gyanús jósnő, kiváló zenész, aranymosó, derék rézműves, elnyomott rabszolga stb.) jelentek meg a 19. században a „nem-cigányok” számára. A homogén, egyszerűsítő és sztereotip kategóriák használata tehát semmiképp sem lehet célravezető - napjainkban sem.

Az idézetek forrásai:

Achim, Viorel: Cigányok a román történelemben. Budapest, Osiris, 2001.
Bindorffer Györgyi: Sztereotipizáció az interetnikus kapcsolatokban. In: Bakó Boglárka - Papp Richárd - Szarka László (szerk.): Mindennapi előítéleteink. Társadalmi távolságok és etnikai sztereotípiák. Budapest, Balassi, 2006. 9-35.
Erdős Zoltán: Értelmezés és megértés. A magyarországi cigányság korai történetének historiográfiája. In: Iskolakultúra 2007. 11-12. sz. 129-144.
Ficowski, Jerzy: The Gypsies in Poland. History and customs. Varsó, Interpress Publishers, 1989.
Fraser, Angus: A cigányok. Budapest, Osiris, 2002.
Fritschius, Ahasverus: Történeti-politikai diatribé a cigányok eredetéről és szokásairól. (1660) In: Magyar László András (szerk.): A cigányok. Három korai tanulmány a cigányokról. Budapest, Orpheusz, 1998.
Kogălniceanu, Mihail: A cigányok felszabadítása. In: uő: A parasztság sorsának könnyítése. Bukarest, Kriterion, 1975. 153-218.
Kovács János: A czigányok Szegeden. In: Ethnographia 1895. 3. sz.
Marushiakova, Elena - Popov, Vesselin: Gypsies in the Ottoman Empire. Bristol, University of Hertfordshire Press, 2001.

(Forrás: Múlt-kor történelmi portál)

 
Copyright © 2024 Kethano Drom - Közös Út. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
 

Tehetség

Örökségünk nyomában

PTK roma tananyagok

Emlékezet

Portré

Közös Út a Facebookon

Mottó


„A cigány kultúrának intézményekre van szüksége...
Én ezt egy kulturális autonómia intézményrendszerén belül képzelem el, amely nem szavakból, hanem láncszemként egymáshoz kapcsolódó intézményekből állna.”

***

Részlet Orbán Viktornak  2008. április 11-én elhangzott beszédéből.


 

Civilhang

SZEMlélek

Galéria