A cigányok misztériumai
(részlet)

A tisztelet

       A tisztelet a mai napig nagyon fontos dolog a cigányoknál. Az élet minden területén és minden élethelyzetben alapja és vezérlője az emberi kapcsolatoknak. A tisztelet megadása és a tisztelet kviszonzása egész életünket meghatározza.
       Minden embernek van tartása, lényének kisugárzása. Erre szokták azt mondani „lényéből fakad „, amit tesz, ahogy reagál a dolgokra. Az olyan ember, aki valamilyen szinten meg van különböztetve a többségtől, (a bőre színe miatt), az szinte minden nap, minden élethelyzetben érzékelni fogja a megkülönböztetést. Más hangsúllyal beszélnek vele. Akarva, akaratlanul más hangot ütnek meg vele szemben.

Ebből fakad a legtöbb konfliktus. Nincs többé tisztelet a szavakban. A tisztelet a másik ember megismerésével alakul ki idővel. De nem mindegy, hogy eleve megadom-e a tiszteletet embertársamnak, mint a „testvéremnek” (mivel mindannyian Isten gyermekei vagyunk) vagy csak akkor, ha rászolgál az „én” tiszteletemre.
És ez a bajok forrása! Az EGÓ!
       Valójában azzal, ahogyan embertársamhoz viszonyulok, nem őt minősítem, hanem saját magamat. És itt a lényeg! Érdemes elgondolkodnunk ezen, ahelyett hogy a másikra mutaogatnánk, hogyan néz ki, miért kiabál, miért van nagy bajusza, miért van bő szoknyája és papucsa stb.Nézzünk először önmagunkba! Amint megszületne bennünk az ítélet, vessük el. Nem hagyjuk, hogy megragadjon, hogy gyökeret verjen, ne minősítsünk előre, ne skatulyázzunk be senkit!
Fogadjuk el minden embertársunkat, adjunk esélyt számára!
       A következő történet az egyik cigány ismerősömmel esett meg a közelmúltban..
Már rég óta munkanélküli volt. Valahogy mindig különbnek érezte magát a többiektől. Nem is nagyon voltak cigány haverjai. A gondviselés egyszercsak új munkalehetőséggel ajándékozta meg. Egy tízfős cigány brigádot kellett irányítania, munkájukat felügyelnie. Nem nagyon tetszett az ismerősömnek, de a családnak nagy szüksége volt a pénzre, így hát elvállalta a munkát. Az első munkanap azzal kezdődött, hogy a központi telephelyről együtt mentek ki a város szélén fekvő munkaterületre. Mindannyian együtt indultak el. Hozzáteszem át kellett menniük az egész városon, és természetes, hogy éppen akkor nagyon sok ismerős járt arra.
A csapat nagyon hangos volt! A „fiúk” mindenről fennhangon nyilvánítottak véleményt. A nőkről, az időjárásról, hogy kit, milyen melegebb éghajlatokra kívánnak küldeni, na meg az orvosi javaslatok, hogy kinek milyen testrészével van, vagy legyen gond. Pár perc múltán az ismerősöm úgy érezte,  nem bírja tovább. Legszívesebben elsüllyedt volna, arra gondolt inkább kiszúrja a saját biciklije kerekét, csak ne keljen tovább menni ezzel a csapattal. Az utóbbit választotta, vagyis csak imitálta. Megállt, hogy „megjavítsa a kereket, a többieket pedig előre küldte, maga csak egy órával később ért ki a munkaterületre.

Mi is történt valójában? Az ismerősöm bizony szégyellte a saját népét.Nem tudta elfogadni őket, és ezzel tulajdonképpen saját magát sem. A többiek persze megérezték ezt, és azonnal reagáltak is rá. Viccesen, poénosan, de próbára tették.
A kerékpározás persze  nagyon egészséges dolog. Javára válik nemcsak a testnek, hanem a szellemnek, léleknek is. Mindenesetre mire a barátom is kiért a többiek után a munkahelyre, felismerte magát abban a tükörben, amit a munkatársai tartottak elé.
És ez az eset fordulatot hozott az életébe. Hat hónap hosszú idő.Ennyit dolgoztak együtt, és ezidő alatt nagyon sokat beszélgettek.
Mikor eljött az utolsó munkanap könnyes szemekkel és remegő hangon búcsúzott tőlük. Megköszönte nekik, amit tőlük kapott, mert bizony sokat kapott és sokat tanult.
Már tudja, hogy mindez nem a véletlen műve, a Gondviselés akarta így. Sosem tudja az ember, hogy kitől mit tanulhat. Nem az a fontos, hogy ki hova született, hanem az, hogy milyen ember.
Nem állíthatom, hogy ismerem magamat, de próbálom megismerni, hiszen ez az ismerősöm is én voltam. Ez az eset velem történt meg. Köszönöm Istenem!

 (Illusztráció: Szentandrássy István grafikája)