Kérdések és diagnózisok
A történelemben a véletlenek különös ajtókat tudnak kinyitni a jövőbe. És ha kinyílik egy ilyen ajtó, akkor be kell lépni rajta! Arra kérem Önöket, hogy most tegyék fel maguknak ezeket a kérdéseket: * Akarok-e őszintén beszélni a társadalmi problémákról, a hátrányos helyzetről, a cigánykérdésről? * Akarok-e olyan emberekkel találkozni, véleményüket meghallgatni, akik szintén gondolkodnak a társadalmi problémákon? * Akarok-e tenni valamit a hátrányos helyzet elleni küzdelemben, az esélyegyenlőség megteremtéséért?
Amennyiben ezekre a kérdésekre igennel válaszoltak, beléptünk együtt az ajtón, itt az ideje, hogy a szavakat, gondolatokat, szándékokat tettekké alakítsuk. Szociálpedagógusként lehetőségem volt gyermekotthonban, önkormányzatnál közmunkaprogramban, gyermekjóléti szolgálatnál dolgozni cigányokkal, cigányokért. A szociális szféra legalsó szintjén állandó kétségeim voltak arról, hogy érdemes-e csinálni. Felvetődött bennem a kérdés –mint ahogyan bizton állíthatom a kollégák mindegyikénél felmerül- használok-e a nevelteknek, a dolgozóknak, a klienseknek, vagy ahogy idősebb és tapasztaltabb kollégám megfogalmazta: csak vizet gereblyézünk. A térségben, ahol élek –a Borsod megyei edelényi térség- égető problémát jelent a halmozottan hátrányos helyzet. Az elmúlt évek eseményei azt bizonyították, hogy a mellébeszélésen, a tények elhallgatásán, a hangzatos, be nem váltott ígéreteken (ezeket nevezzük egyszerűen hazugságoknak), a látszatintézkedéseken kívül semmit sem tett a kormányzat, és a szárnyaszegett, vegetáló intézményrendszer a cigányság hátrányos helyzetének, egyáltalán a hátrányos helyzet, a szegénység, és kiemelten, vastagon aláhúzva, ha lenne merszem kiabálva mondanám: a gyerekszegénység megszüntetéséért. A szociális fordulat létrejöttéért, a társadalmi betegségek okainak feltárása érdekében, a helyes diagnózisok felállításáért arra kérem Önöket, cselekedjünk! Merjünk őszintén beszélni a cigánybűnözésről, a munkanélküliségről, az uzsorakamatokról, a szociálpolitikai támogatást körülvevő csalásokról, az oktatás problémáiról. Nincs gyógyítás diagnózis nélkül! Ma Magyarországon a diagnózis tabu. Ma tünetek jönnek elő, tüneteket látunk, amit megpróbálunk leragasztani, bepúderezni. A púder és a ragasztószalag alatt, pedig továbbra is ott lappang a betegség. Ideje, hogy szakítsunk a hangzatos beszédekkel, a téves beidegződésekkel, az előítéletekkel. Cselekedjünk! A mai napot tekintsük a cselekvés első állomásának! Mondandómat Márai Sándor gondolataival zárom: “A nagy kérdés nem az, hogy mit hoz a holnap. Az igazi kérdés: mit hoz a tegnap.”
(Illusztráció: Duka Andrea fotója) |