"A szabadság egy lajtorja, melynek egyik vége a pokolba a másik vége a menyországba nyúlik."  Nem szeretnék arról beszélni, amit a médiában hallani, olvasni lehet, sem azokról az intézkedésekről amik  zajlanak.  Arról beszélek, amit kevesen éreznek, látnak, hallanak. Vagy mert nem akarják, vagy mert nincs is lehetőségük megtudni  mi zajlik a romák-cigányok belső világában, lelkében- mialatt mi a külvilág az ő integrációjukkal, asszimilációjukkal foglalkozunk. Nem sorolom fel, hogy a Roma Integráció Évtizede ( 2005-2015) mennyi megpróbáltatással járt és jár mindkét fél részére. Emberi szempontból emelek ki néhány szempontot ,ami bárhova tartozó embert egyaránt fájóan érintene.

Először is a címadó közmondás  cigány nyelvből lefordított változatára térnék ki: “ A világ létra, melyen az egyik fel, a másik le megy“
Azzal, hogy a pérók,  a nagyközösségek megszüntetésével  a romák-cigányok idegen helyekre , idegen közösségekbe kerültek, a nem önszántukból történő   átköltöztetéseikkel,  nem is  az általuk  kiválaszthatott helyekre, magában is elég lett volna megbirkózniuk.

Az addig nagy közösségben élő embereket akár 4-5 különböző ,egymástól  több kilométerre eső falvakba, tanyákra költöztették. Szétválasztották a nagycsaládokat. Tudjuk ,hogy az archaikus közösségek mennyire egymásra utaltak összetartóak voltak.  Ezzel szinte  egyidejűleg  munkahelyeiket is elvesztették. Elvesztették a saját közösségük erejét, kirekesztetté váltak a társadalmi mobilitásból. A gyermekek , számukra ismeretlen iskolákba, ismeretlen osztálytársak, szomszédok  közé, idegen tanítók keze alá kerültek.

A megkülönböztetés elleni harc, a felzárkóztatásukra irányuló figyelem és még sorolhatnám az intézkedések sorát -   nem elég. A romák és nem romák közötti másság sikeres  összeillesztéséhez  ennél sokkal több kell!  Keressétek az emberekben a jót.Nézzetek ezeknek az embereknek a szemébe. Meg kell gyógyítanunk, újra kell ébresztenünk őket. Sírnak ezek a szemek. Nem tudják , mit tegyenek.

Az intézkedésekben szerepelt a roma nyelvmegőrzésre való ösztönzés, igényeik tudatos megjelenítése.  Mi történt? Szlovák illetve magyar nyelvű iskolákba volt lehetőségük bekerülni. Viszont az uúonan érkezettek az iskola nyelvét  még nem ismerték.  A romák meg akartak felelni. Azt hitték, ha szlovák vagy magyar anyanyelvűvé válnak nagyobb esélyeik lesznek. Az ember viszont  nem agyagfigura, nyelvi asszimilációval  meg -nem változott.

Az esélyegyenlőségi szempontokban szerepelt, ...hogy biztosítani kell a hátrányos helyzetű gyerekek lakóhelyein történő ovodai ellátást      - az ovodáért fizetni kellett, ...a fogytékossá minősítésnek legyen egységes követelményrendszere – ezután is sok gyereket helyeztek át a kisegítő iskolákba, ...  továbbá , hogy a normál tanrendű osztályokba helyezett gyermek oktatásának támogatására speciális mentorrendszer legyen felállítva , és ajánlott volt az alternatív módszerek használata      - egytemeinken a pedagógusok nem így lettek kiképezve.  Nem mindenki  volt hajlandó utóiskoláztatni magát és aki megtette valójában önképzés képpen tette  -sajnos sokan nem is azért végeztek pedagógiát, hogy valaha is tanítsanak.

Arról meg ne is szóljak, hogy a gyermek tanulását első helyre állító szülői szemlélet formálását  aztán igazán, egyik sem végezte.  A realitás talajáról beszélek, mert bizonyos feladatokat a tanító aszisztense végezte volna. Néhol előfordultak , ám hol vannak az aszisztensek?  ...Hiányoznak, mert összekötő kapocsként dolgoztak volna a majoritás  (a többség) és a minoritás kisebbség) között.  Segítették volna a gyermek szociális és nyelvi nehézségeiknek a leküzdését az osztályközösségben  áthidalni az akadályokat ,  persze ehhez  némi  roma nyelvismeret is illdomos lett volna.

Miért is mondom mindezt. A multikultúrákkal dolgozóknak legelső kötelességük lenne a kommunikáció és egymás megismerése. Romákkal évszázadok óta együttélünk és nem ismerjük őket . A miérteket hagyjuk ki   és ismerjük meg  kultúrájukat.  Nem dolgozhat a mássággal sikeresen olyan ember  aki nem ismeri, hol, miben van a másság?

A multikulturális és inkulturális nevelés elengedhetetlen. Elengedhetetlen a felzárkóztatással foglakozó pedagógusképzés. A helyi kisebbségek kultúrájának megismerése a helyi iskolák gyermekeiknek sem lenne hátrányára. Egy helyen élnek, legyen a békés együttélés a jelszavuk!  Mindehhez szakemberekre van szükség, akik először is   megértik,  hogy emberekkel  dolgozunk, és ne a külvilág  előítéleteiből induljanak ki.  Gondoljanak bele, ha ők lennének abban a helyzetben, nekik mi esne jól?

Minden gyermeknek aki valamiféle mássággal küzd, legalább egy éves felzárkóztató oktatásra van szüksége. Elsősorban az iskola nyelvének megismerése, az iskolai fogalmak megértése ,a tanulás fontosságának felfogása, íróeszközökkel való munka berögzítése. Előírt szabályok szerinti munka végzésre kell őket tanítani.

A felzárkóztatást végző szakember, legyen tisztában hogy mivel nincs két egyforma csemete, mint ahogy nincs két egyforma ember, meg kell ismernie a gyermek és a szülők motivációinak lehetőségeit. Nem a táblán  írás és  háttal állás a fő feladata a pedagógusnak, nem a dorgálás, hanem a legkisebb jóért is dicsérni, kiemelni a gyermek és a cigányság  előnyeit és nem a hátrányait kiteregetni.

Megérkeztem a motiváció hiányához.  Hol van a változást elősegítő motiváció ?     Emeljük ki a cigányság erősségeit és kompenzáljuk vele a hiányokat. Az egyensúlyt meg kell teremteni. A változtatás szükségességén már régen elgondolkodtunk. ám jusson eszünkbe , hogy ehhez erő is kell. Erő azoknak akik a gyakorlatban velük dolgoznak és természetesen MAGUKNAK A CIGÁNYOKNAK is. Ahhoz, hogy legyen erő a cél felé vezető utat megmászni, „láng „ kell, maga a motiváció.

ÖSSZEFOGLALOM:  Előírjuk, hogy az ember egy bizonyos létezővé váljon.  Lehetséges a természet öntudatlan erői ellen fordulni? Ebből nem lesz semmi! A vége az összeütközés. Erő-erő ellen, tudhatjuk a fizikából is.

A cigányság  kezdi  elfogadni, hogy szegény, hogy alárendelt. Az Intézkedések által kétségbeesettekké váltak, elveszett minden reményük. Kutattak, kerestek, mert nem tudtak, nem akartak az elrendeltek szerint élni.  Azt látták nincs szabadságuk- mindenben függenek másoktól, a külvilágtól.  Azt érezték, hogy a cigány ember elvesztette a szabadságát. Még mindig létezett, létezik, próbál valamit tenni, persze a tetteiért mindenütt ő felel. Megjelent a félelem. A félelem pedig nagy úr. Megpróbál  a maga módján ellenkezni.

A szabadság azt jelentené, hogy választhat. Viszont nem volt választása. Úgy érezte, nem szabad.!  Itt már csúszott  lefelé.  Kapaszkodás helyett, zuhant lejjebb és lejjebb. Segítsünk megérteniük a szabadságot, hogy van választásuk,  akkor emelkedni fognak.

Elegendő mennyiségű, ebből a célból jól képzett ember még tudna segíteni és az emberi tévedések mély kútjából feltörő sok-sok lerakódott iszapot lassan bár, de elmosni. Ehhez kellenek a jól képzett emberek  az ő képzésükhöz  pedig az új szemléletű  előadók, tanárok. Valóságot ábrázoló, a cigányok életében jelenlevő  változásokat is bemutató,  összehasonlító tankönyvek . Megtanítani  a cigányokkal foglalkozókat ,hogy szabad akaratukból, hol és miben mutatkoznak  változások a cigányok romák világában? Ezen valóságok ismeretével felvértezett segítők kellenek.

Most a címadó közmondás  cigány nyelvből lefordított változatára térnék vissza. “ A világ létra, melyen az egyik fel, a másik le megy.“ A létra mindkét oldala a létrához tartozik –  csak az irányt kell megváltoztatni. A felfele vezető úthoz kell őket  segítenünk, ezt csakis az tudja aki nem kívülről ismeri őket.