Lovaricko shibako grizhipe

Kiadványaink

Radio Romano

Archív

Csatka

Közös Út Baráti Kör

Blog

Névjegy

Gindima

Tumencaj muro dyi sagda. Te na bisterdyon pa jekhavreste, zhikaj e luma luma avla,..

http://rfgy.blog.hu/

Portré

Rostás-Farkas György

CTMT videók

GTranslate

 

Rólunk

Kemény István díj PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2011. május 08. vasárnap, 18:51

Szarka László kapta a kisebbségi biztos által 2009-ben alapított Kemény István-díjat. Kállai Ernő kisebbségi biztos a magyarországi cigányság iskolateremtő kutatója iránt érzett tiszteletből alapította a Kemény István-díjat, amelyet a hazai nemzeti és etnikai kisebbségi közösségek életének, társadalmi, politikai, gazdasági és egyéb viszonyainak, társadalmi jelenségeinek objektív feltárása terén végzett kiemelkedő tudományos tevékenység elismeréseként ad át minden évben, Kemény István halálának évfordulóján.

A díjat az a kivételesen magas színvonalú, példaértékű eredményt elérő kutató kaphatja, aki kisebbségkutatási tudományterületen kutatási feladatot is ellátó állami szervtől vagy alapítványi támogatótól kapott igazolás szerint tudományos kutatást folytat.

Szarka László egyetemi tanulmányait Pozsonyban, a Komenský Egyetem történelem-magyar szakán folytatta. 1977 óta dolgozik történészként, előbb a Csehszlovák Tudományos Akadémia budapesti kutatócsoportjának tagjaként, majd 1985-től kezdődően az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársaként, illetve tudományos főmunkatársaként.

Elévülhetetlen érdemei vannak a kisebbségkutatás területének tudományos elismertetésében. 1998-ban az MTA Történettudományi Intézet keretein belül az ő vezetésével alakult meg az Akadémiai Kisebbségkutató Műhely. A 2001. január 1-jén önálló intézetté alakult Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet Szarka László igazgatóságának mintegy 9 éve alatt komoly szakmai sikereket ért el a határon túli magyar, valamint a hazai kisebbségi közösségek kutatása, továbbá a romakutatás területén.

Fő kutatási területei: a 19-20. századi magyarországi nemzetiségi politika története; a közép-európai kisebbségek 20. századi története; etnikai térszerkezeti változások a kelet-közép-európai határ menti régiókban; valamint a 20. századi kisebbségi, etnopolitikai konfliktusok a Magyarországgal szomszédos államokban.

Szarka László vezetése alatt a Kisebbségkutató Intézet számos, az Európai Unió által támogatott, kiemelkedő nemzetközi projektben vett részt. Az Intézetben komoly adatbázis-építés is folyt; az ő vezetésével hozták létre például az „Interetnikai tudásmenedzsment" adatbázist, amely Kelet-Közép-Európa államai közül nyolc ország, illetve közigazgatási egység területének interetnikus viszonyait mutatja be.

A Kisebbségkutató Intézetnek az ő igazgatósága idején a Kárpát-medence szinte valamennyi, kisebbségkutatással foglalkozó tudományos intézményével komoly szakmai együttműködése alakult ki. Nem utolsó e sorban a 2004-ben alapított komáromi Selye János Egyetem, amelynek Pedagógiai Főiskolai Karán 2009 óta Szarka László a dékán.

Számos hazai és nemzetközi tudományos szakmai testületnek. Kimagasló tudományos tevékenységét már eddig is több szakmai elismeréssel díjazták. 1995-ben megkapta a Soros Alapítvány Nyitott Társadalom-díját, 2009-ben pedig a Magyar Külügyminisztérium Lánchíd-díját.

Módosítás dátuma: 2011. május 08. vasárnap, 19:26
 
Copyright © 2024 Kethano Drom - Közös Út. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
 

Tehetség

Örökségünk nyomában

PTK roma tananyagok

Emlékezet

Portré

Közös Út a Facebookon

Mottó


„A cigány kultúrának intézményekre van szüksége...
Én ezt egy kulturális autonómia intézményrendszerén belül képzelem el, amely nem szavakból, hanem láncszemként egymáshoz kapcsolódó intézményekből állna.”

***

Részlet Orbán Viktornak  2008. április 11-én elhangzott beszédéből.


 

Civilhang

SZEMlélek

Galéria