Címlap Társadalom Általános Gyöngyöspata: a valóság újrafelfedezése

Kiadványaink

Névjegy

Radio Romano

Lovaricko shibako grizhipe

Archív

Közös Út Baráti Kör

Csatka

Rostás-Farkas György

Blog

CTMT videók

GTranslate

 

Közös Út Baráti Kör

Gyöngyöspata: a valóság újrafelfedezése PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Lázár János   
2011. május 05. csütörtök, 13:29

Miért okoz feszültséget a cigányság helyzete még 2011-ben is? Mi a politika felelőssége abban, hogy 21 évvel a rendszerváltás után arról kell vitatkozni, létezik-e cigánybűnözés? Hogyan látják a helyzetet azok, akiknek az lenne a dolguk, hogy változtassanak ezen? Lázár János, a Fidesz frakcióvezetőjének írása az [origo] felkérésére Gyöngyöspatáról.

A Gyöngyöspatáról elnevezett történések után - különösen egy pártpolitikus esetében - nagy a kísértés, hogy a jelenség mögötti politikai bűnt és annak elkövetőit teketóriázás nélkül megnevezze. Ezt a kísértést én is érzem, de igyekszem ellenállni neki, kilépni a pártos gondolkodás értelmezési keretei közül, illetve nem pusztán az idő egyetlen, kimerevített pillanatán keresztül szemlélni azt. Mondjuk, a néhány nappal ezelőtt elcsattant pofonok megállított képén keresztül. Tévútra vinne ugyanis, ha így tennénk. És ezzel az üggyel kapcsolatban a további tévelygések hiányoznak legkevésbé nekünk, gyöngyöspataiaknak. Hiszen végső soron azok vagyunk mindannyian.

Nem kell szociológiai elemzésekkel próbára tennem az olvasó türelmét: részint mert az enyémnél pontosabb, szakmaibb megközelítése is rendelkezésre áll a témának, részint meg azért, mert mégiscsak közös tudásnak feltételezhetem azt, amit Magyarország elárvult térségeinek, de különösen Észak-Kelet-Magyarországnak a rendszerváltás utáni történetéről megtanultunk. A képzetlenebb emberek munkahelyeinek tömeges megszűnéséről, arról, hogy egy-egy családban mára akár a harmadik nemzedék is felnőhet úgy, hogy a megélhetés elsődleges forrásaként nem a munkát, hanem az állam valamiféle támogatását látja.

Vagy arról, hogy a kilátástalanság lassan, de végletesen két világra szakította e közösségeket az aktívak és a passzívak között húzódó törésvonal mentén. És, hogy ez utóbbiak között tagadhatatlanul - de a politika által mégis sokáig tagadott módon - felülreprezentáltak voltak cigány honfitársaink, így sokak hétköznapi tapasztalatánál fogva a szociális ellentét fokozatosan átváltozhatott etnikaivá. Mindezt az olvasó nagy valószínűséggel az én kiselőadásom nélkül is tudja, így talán az, amit az elmúlt hetek eseményeivel, "Gyöngyöspatával" kapcsolatban - elsősorban Lázár Jánosként, de attól nem elválasztható módon polgármesterként és az országos politika egyik szereplőjeként -  mondani tudok, talán építhet erre a közös tudásra.

Okkal hangsúlyozom a jelenség mögötti ismereteink közös halmazát. Merthogy létezik és mindig is létezett közös halmaz, csak éppen a magyar belpolitika megosztottsága idővel olyan végletessé vált, hogy többé már nemcsak a szavainkban, de abban sem voltunk hajlandók egyet érteni, amit látunk. "Ha a jobboldal azt látta, azt mondta, akkor mi ezt látjuk, ezt mondjuk" - határozta meg magát a balliberális oldal, és ugyanez volt igaz fordítva is, természetesen. A magyar politika egyik legnagyobb mulasztása talán éppen az volt az utóbbi évtizedben, hogy egy ponton lemondott az őszinte, egyenes beszédről a valóság jelenségeinek leírását illetően és olyan kreált konstrukciókban, vagy mesterséges nyelven próbált a hétköznapokról beszélni, amelynek bizonyos jelenségek leírására egyszerűen szavai sem voltak.

Ez volt szerintem az eredendő bűn: a valóság látásáról és elbeszéléséről való lemondás, illetve ennek következményeként a közös nyelvről való lemondás. Mindennek hatására ugyanis a politika valósága és a hétköznapoké kezdett elszakadni egymástól. Ez országosan az állammal és a politika művelőivel szembeni egyre általánosabb bizalomvesztésben, később pedig a hétköznapi hazugságokkal, álszent magatartásokkal szembeni elvárásokban öltött testet. Előbbinek legszélsőségesebb megnyilvánulása a Gyurcsány-kormány legitimációs deficitje, utóbbinak pedig a pártfinanszírozással vagy a képviselői költségtérítésekkel kapcsolatos reformok ellehetetlenülése volt, van.

A virtuális valóságokat teremtő politika azonban helyben még nagyobb károkat okozott (és szenvedett el), mint országosan, a demokratikus intézményekkel és politikusokkal szembeni általános megítélés szintjén. Teljes közösségek, települések, megyék, sőt, országrészek mindennapi tapasztalatává kezdett válni az, hogy amit tapasztalnak, amitől szenvednek, amiről az államnak panaszkodnak, és amivel kapcsolatban segítséget várnak - a munkanélküliségből sarjadt teljes kilátástalanság az egyik oldalon, a közösség kettészakadásával együtt járó közbiztonság-romlás a másikon -, az a hivatalos Magyarország szintjén nem is létezik. És akkor talán ők maguk sem léteznek a falvaikkal, szomszédaikkal, problémáikkal egyetemben. Egyszer csak, valamikor a rendszerváltás után, szinte észrevétlenül átkerültek egy mezsgyén túlra, a hivatalos Magyarország határain kívülre, a senki földjére.

Ez az elárvultság és frusztráció nyitotta ki szélesre a kapukat a szélsőjobb előtt, amely be is masírozott azon, és immár "birtokon belül" egyszerre kínált mindent, amit korábban megtagadott a politika: nyitott fület, a dolgok nevén nevezését, határozott válaszokat, tettrekészséget, erőt.

Ahhoz persze már Gyöngyöspata kellett, hogy minél többen vegyék észre: a kirekesztéssel párosított empátia fenntarthatatlan, a valóság új nevei (vö: "cigánybűnözés") éppúgy pontatlanok és mesterséges konstrukciók, mint a korábbiak, a válaszok rosszak, sőt tűrhetetlenek, az erő pedig igazságtalan és jogtalan.

És ez volt az a pont, ahol a rendszerváltáskor - érthetően korlátok közé szorított - liberális állam másodszor is csődöt mondott, másodszor is csalódást okozott az egyszer már magukra hagyott közösségeknek. Ők ugyanis azt tapasztalták, hogy először a problémáikra nem kínált megoldást az állam, aztán meg azok ellen nem nyújt kellő védelmet, akik a probléma önkényes megoldóiként, "felszabadítókként" szállják meg az életüket.

Ez a logikai lánc: a képzetlen munkanélküliek tömegeinek magára hagyása, majd állami erélytelenség a megélhetési bűnözéssel, a közbiztonság romlásával szemben, aztán a valóság tagadása, a megosztottság kiterjesztése a közös nyelvre, végül pedig újra erélytelenség, gyengeség az önkényes rendfenntartókkal, az erőszak árnyékállamát ígérőkkel szemben.

Pedig akár a munkanélküliség, akár a tyúktolvaj, akár a kirekesztő neonáci testesíti meg a fenyegetést, Magyarország minden polgárának joga van ahhoz, hogy az államtól, az államától várhasson védelmet. Joga van, de legyen tapasztalata, hétköznapi megerősítése is erre vonatkozóan. Ezt a bizalmi viszonyt kell helyreállítani lépésről-lépésre, visszafele haladva a fenti logikai láncon. Legelőször is rendet kell tenni. Pontosnak tartom a miniszterelnök úr szavait: eljött az idő, hogy az állam az erő nyelvén beszéljen. A jelek bíztatóak: a jogszabálytervezet, amely az "egyenruhás bűnözés" elleni fellépést tenné lehetővé a köztársaság rendőrségének, nemcsak a kormánypártok, de az ellenzéki LMP és MSZP támogatását is bírja, bár a szocialisták néhány helyen korrekciót javasolnak.

A rend azonnali helyreállítása azonban még csak az államot helyezi vissza a jogaiba Gyöngyöspatán. Ennél sokkal fontosabb, hogy a gyöngyöspataiakat is visszahelyezzük jogaikba a saját országukban. A kilátástalan helyzetben lévőknek - köztük a meghatározó arányt képviselő romáknak - munkahelyet, gyermekeiknek a nyomor örökségétől megszabadító oktatást kell nyújtani. A megélhetési bűnözés, a megosztottságból következő helyi polgárháború kárvallottjainak pedig hathatós védelmet, a hétköznapok biztonságának állami garanciáját.

Munkahely, oktatás, közbiztonság - talán így foglalná össze egy rövidhír szerkesztője mindazt, amit egy új, erősebb államnak a közeljövőben meg kell tennie. A rövidhír mögött azonban programok, sőt, már működő és bizonyított modellek vannak.

Az újrainduló közmunkaprogrammal több mint százezer embernek adunk kenyérkeresetet, így - nemzeti együttműködéssel - az afféle magyar "New Deal" lehet. Szó szerint: "új megállapodás" polgár és polgár, illetve állam és polgára között, valamint átvitt értelemben, a történelmi előképre utalva: Kelet-Magyarország infrastrukturális fejlesztésének, felzárkóztatásának egyik fontos eszköze.

Az oktatáson keresztül elinduló, részben megvalósuló társadalmi integrációnak pedig éppen a szülővárosom, Hódmezővásárhely az egyik bizonyítani képes, Európa-szerte elismert színtere. Néhány éve ugyanis nagy vállalkozásba fogtunk odahaza. Egyszerre tűztük ki célul az oktatás színvonalának emelését és egy integrációs program végrehajtását. Fontos leszögezni, hogy nem etnikai alapú integrációt hajtottunk végre. Azt és csak azt néztük, kinek volna kevesebb esélye az életben az állam, a város, a közösség célzott segítsége nélkül. A mi városunkban 1700 olyan gyermek van, aki hátrányos helyzetű, illetve halmozottan hátrányos helyzetű. A vásárhelyi integrációt azóta nemzetközi és magyar szaktekintélyek méltatták, de ami ennél is fontosabb: igazolta az élet.

Oktatási szakembereinknek köszönhetően mára Vásárhelyen az iskola nemcsak a kötelező feladatát, de annál többet: a küldetését is el tudja végezni. A vásárhelyi iskola mára képessé vált arra, hogy ne csupán számolni, írni és olvasni tanítsa meg a város legifjabb polgárait, de esélyt is adjon nekik.

Mert a mostanság - helyesen - sokszor, bár talán helytelen szövegösszefüggésben emlegetett köztársaság ugyanis itt, az iskolákban kezdődik. Budapesten, Hódmezővásárhelyen és Gyöngyöspatán.

(Forrás:origo.hu)

Módosítás dátuma: 2011. május 07. szombat, 22:25
 
Copyright © 2017 Kethano Drom - Közös Út. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
 

Tehetség

Örökségünk nyomában

PTK roma tananyagok

Emlékezet

Portré

Közös Út a Facebookon

Mottó


„A cigány kultúrának intézményekre van szüksége...
Én ezt egy kulturális autonómia intézményrendszerén belül képzelem el, amely nem szavakból, hanem láncszemként egymáshoz kapcsolódó intézményekből állna.”

***

Részlet Orbán Viktornak  2008. április 11-én elhangzott beszédéből.


 

Civilhang

SZEMlélek

Galéria