Mottó: egy keleti filozófia szerint " Egy pillangó szárnyának rezdülése is elindíthatná egy olyan láncszemreakció hatásmechanizmusát, ami átalakíthatná az egész világot." "

Ezért ha Tisztelt Olvasóim közül csak egyet is megérintenek gondolataim, új értelmet nyer, hogy megosztom őket másokkal...

A szerző honlapunkon korábban közölt azonos című cikkének folytatása:

Már csak újságírói szempontból sem lenne közömbös egy spontán közvélemény-kutatást tartani arról, hogy a (változatos közegekből) megszólítottaknak mi lenne az első reflexiója, ha arról kérdeznénk: mi jut eszébe először a cigányságról? Kiábrándító tapasztalataim szerint, alig akadnának, akik pozitívan reagálnának.

Pedig oly sok értékes vonatkozásban is meg lehetne közelíteni a kérdést: első helyen említeni például a méltán világhírű cigány zeneművészetet, mely permanensen összefonódott a magyar kultúrával. Vagy az irodalom és képzőművészet aspektusából közelíteni meg e nép csodálatos, színes, lenyűgözően képgazdag művészetét: magánvéleményem "csupán", de bátran állok ki érte, hogy keveseknek sikerült más kultúr-körökből olyan átütő erejű festészeti műremekeket hozni létre, mint némely roma származású hazánkfiának!

S ugyanez mondható el a roma költészetről: képi világának gazdagsága, felülmúlhatatlan átéléssel közvetített érzelmi töltése valóságos kincstára az archaikus ember természet-közeliségének, ebben az elgépiesedő, emberietlen érzéketlenség felé hajló korban. S hogy a magyarországi roma géniuszok többsége milyen körülmények közt látott napvilágot? Arról is érdemes, sőt: kell szólni! Mert dokumentativ írásművek is őrzik a nyomát, bárki által elérhetően, s mert a többségi társadalom közvetlen szomszédságában jelenvaló mindaz, ami felett nem lehet szemet hunyni, s mindig csak az érem egyik oldalát mérlegelni!

Az alföldi Csisznyikó peremén lévő, nemrégiben még földbe vájt hajlékoktól, az ország szinte minden régiójában, csaknem mindennemű fejlődést évszázadosan nélkülöző telepekig - emberi léthez méltatlan nyomorban láttak napvilágot a legtöbben azok közül, akikre egyéni tehetségük kibontakozásánál fogva mára büszkének kell lennie szülőhazájuknak! Vajon hányan ismerték, és hányan próbálták orvosolni a tényleges helyzetét, például azon cigányzenészek százainak, akik vakító fehér ingben muzsikáltak estéről-estére, miközben a fedél nélküli otthonukból indultak el, és oda is tértek haza?

Vajon hányan nem áltatták magukat azzal, hogy minden rendben van, míg a közönség ki van szolgálva általuk, és jól szórakozik, - s ma vajon hányan mernek a látható valóság mélyére, illetve mögé nézni? Mert mára sem változott jelentősen a helyzet! A külföldi delegáció látogatást tesz (mint valami rezervátumban vagy állatkertben) a legnyomorúságosabb régióban, és tíz pettyes labdával alázza meg a közösséget, majd: mint aki dolgát jól végezte, mint aki kellőképpen "kicsodálkozta" magát, és pár kegyesen kedves mondattal betömte önnön (egyáltalán létező?) lelkiismerete "száját" -, visszavonul párszáz-milliót érő gépjármű-konvojához, hogy hazatérjen saját konszolidált luxusközegébe.

Közben a mindenkori kormány meghatározza, hogy egy szál ilyen-olyan virág eszmei értéke: ennyi ezer vagy annyi százezer forint, a bíróság felfüggesztett büntetést szab ki valakire, aki magához vett egy vadmacskát, akiről álmodni sem merte, hogy védett, s ilyeténképpen az állam tulajdona (ha nem tévedek), vagy jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélnek egy kutyáját agyonverő részeget. (Félreértés ne essék: szentnek és sérthetetlennek tartom a természet minden élőlényét, és helyeslem, hogy az ellenük vétkezőkre kirótt büntetésekkel, példát statuáljanak a társadalom felé, a kerülendő magatartásokról!) De kérdezem: hogy mivé lett mindeközben az emberi élet eszmei értéke???

Hogy ki emelt szót (példánknál maradva:) a minden képzeletet felülmúló nyomorúságba született, roma származású magyar, zseniális művészek többsége mellett, akik embertársak? És a "névtelenek" százezre mellett? Akik közt még csak látensen, lehetőség alakjában vannak jelen a majdani lehetséges "nagyok"? Ha visszakanyarodok a feltételezett közvélemény-kutatás alapkérdéséhez: hogy a megszólítottak közül kinek mi jutna elsőként az eszébe a cigányság fogalmának kapcsán, vajon a többségi társadalomból megkérdezettek közül, hányan reagálnának elsőként a fentebbi gondolatsoromra utaló belátással, és abból adódó együttérzéssel, felelősségérzettel?

S ami a még nagyobb tragédia: a fent kifejtett körülmények kapcsán, a roma megkérdezettek közül hányan reagálnának pozitívan? És elvárható lenne-e, egyáltalán? Közeledik a Cigányság Világnapja (nem hivatalos ünnep) -, de egyáltalán: kinek mit jelent ez a szó: "cigányság"? Mi az első kép, az első fogalom, ami hozzá kapcsolódik? Legtöbbeknek a másság megélése - negatív előjellel.

A többségi társadalom képviselőihez szólok most, amikor arra szeretném őket meghívni, hogy óhajtsák megismerni ezt a másságot! Hisz minden tapasztalatunkkal, ismeretünkkel mi magunk gazdagodunk, a mi tulajdon lelkünk lesz érettebbé! Miért határolódnánk el saját belső fejlődésünktől azáltal, hogy elutasítóan viselkedünk azzal, amit hiteles valójában megismerni félelmetesnek tűnik, idegen: "más"-volta miatt?! Miért ne lehetne egyszerűen csodálatosnak tekinteni azt, hogy az Élet oly sok arcát mutatva közeledik felénk? Hisz minden nép: egy-egy arca az Életnek, ahogy minden egyes személy is egy arca a népének. Vagy ahogy szeretteink minden egyes tulajdonsága, hangulata közelebb visz hozzájuk, minél több arcukat ismerjük, annál bensőségesebbek a számunkra! Miért az elutasítás, a teljesség iránt?

Miért ne lehetne kifejezetten ajándéknak tekinteni azt, hogy a kultúrák egymás mellett élése kölcsönös belső gazdagodás forrása lehet? Hangsúlyozom: egymás mellett élése, nem pedig a kisebbnek a nagyobb által való kényszerítő bekebelezése, magába olvasztása! Ahhoz azonban, hogy egy optimális egymás mellett élés tudjon kialakulni, fel kell töltődnie a szakadékoknak: bizalommal, őszinte érdeklődéssel, és egymás kultúrája, mentalitása, tradíciói iránti tisztelettel. A tisztelet fogalmát ez esetben elsődlegesen az meríti ki, hogy támogatni kell egymásban az identitás megőrzésére irányuló törekvéseket, s szükség esetén közösen deríteni fel mindazokat az értékeket, melyek ezt a tendenciát segítik.

A kultúra megismerésével közel azonos horderejűen fontos a mentalitás kérdésköre: például az, hogy a romák esetében rendkívül intenzív a közösségi szellemiség, amivel viszonylagos szembenállást mutat a mai európai individualizációs, én-központú gondolkodásmód. S ezen a ponton, a közösségi szellemiség fontosságánál, szeretnék visszakapcsolódni írásom eredeti témájához: a Cigányság Világnapjához, s magának a cigányságnak a fogalmához.
Cikkemnek ebben a részében már a romákhoz szólok (ahhoz a félelmetesen szűk, mégis meghatározó réteghez, akiről remélhető, hogy az elektronikus sajtóval kapcsolatba kerül).

Örömmel üdvözlöm az Ó vagy Új Szövetség?! c. (Interneten olvasható) tudósítás hírét, mely szerint: a "2010-es országgyűlési választásra a legnagyobb összefogást kezdeményezi a magyarországi cigányság történelmében a roma civil szervezetek és roma pártok 2007-ben megalakult szövetsége. Egy új önszerveződési mozgalmat kell, hogy indítsunk el a cigányság társadalmi szerepének elfogadottságáért." (...) Ugyanakkor tehetetlen fájdalommal látom, hogy az egységesség iránti törekvésnek radikális ellenlábasai is hangadók, akiknek (józan ésszel nehezen meghatározható, hogy milyen motivációból?!) nyíltan uszító magatartásuk, a cigány nép jelenleginél is drasztikusabb szétdarabolására irányulnak!

Rendkívüli fontosságú lenne pedig az, hogy ezek a konfrontációk ne a többségi társadalom nyilvánossága mellett menjenek végbe, mert AZ EGÉSZ cigányságon támadási felületet kínálnak fel! Végzetesen hibás megközelítése az ügynek: az egész világon mindenütt kisebbségnek számító népben belső viszályokat indukálni, nyers erőt fitogtatni, miközben az egyedüli felelősségteljes hozzáállásnak az összefogás erősítése tekinthető! Mert amikor cigányságról beszélünk: az egyfelől a gyökerek közössége. És sorsközösség, ami közös a jelenben, a jövőben - közös az életérzésben. És a világban!

Találkoztam cigányokkal Andorrában, az Alpok hegycsúcsai közt... Furcsa tákolmányokban éltek, olyanokban, amelyek pár óra alatt lebonthatóak és másutt újra felállíthatóak. Tériszonyt keltő mélység volt lefelé, némi szélvédettséget nyújtó orom köröttük, és misztikus érzést keltő kietlenség, kopár szürkésbarna sziklavonulat szerpentinjei. Tarka és kopott volt a ruhájuk, mint szinte mindenütt, és ugyanolyan az arcuk, ugyanarról beszélt a tekintetük, mint a Magyarországon élőké.Találkoztam cigányokkal, Franciaország Olaszországgal határos vidékein: ugyanolyanok voltak Ők is, - csak a természet díszlete volt másmilyen.

KONTINENSEKEN VAN SZÉTSZÓRÓDVA A ROMA NÉP, MEGCÁFOLHATATLAN SORS- ÉS ÉLETÉRZÉS-KÖZÖSSÉGBEN; - ÉS A LÉLEK AZT DIKTÁLJA, HOGY (JELKÉPES ÉRTELEMBEN) EGY VILÁGNAGY TÁBORTÜZET KELLENE RAKNI, AMELYNEK A FÉNYE ÉS MELEGE EGYARÁNT LENNE MINDEN ROMÁÉ! ÉS ERRE A TŰZRE RÁ KÉNE TUDNI VETNI MINDEN MEGKÜLÖNBÖZTETÉST, HOGY EGYRE TISZTÁBB LEGYEN A LÁNGJA, ÉS A TELJES ÖSSZETARTOZÁS TUDATÁT SZOLGÁLJA! HIGGYÉTEK EL: HA EZ MEGVALÓSULNA, OLYAN LENNE, MINT A HAZAÉRKEZÉS! FELSZÁMOLNÁ A HONTALANSÁGNAK MINDEN OLYAN ÉRZETÉT ÉS SZENVEDÉSÉT, AMIT A VILÁGBAN SZÉTSZÓRÓDOTT, ÉS OLYKOR EGYMÁSSAL IS SZEMBEFESZÜLŐ CSOPORTOK MEGSZENVEDNEK. AZT KÍVÁNOM A CIGÁNYSÁG VILÁGNAPJA ALKALMÁBÓL, HOGY ENNEK AZ ÉRZÉSNEK, TUDATNAK A SZIKRÁJA MINÉL TÖBBEKBEN FELGYULLADJON, ÉGJEN, ÉS AZ ELINDULÁSRÓL VALÓ MEGEMLÉKEZÉSBEN REJLŐ: MEGÉRKEZÉS ÜNNEPÉVÉ IS VÁLJON EZ EGYBEN!

(Illusztráció: a szerző színes tollrajza)