Lovaricko shibako grizhipe

Kiadványaink

Radio Romano

Archív

Csatka

Közös Út Baráti Kör

Blog

Névjegy

Gindima

Tumencaj muro dyi sagda. Te na bisterdyon pa jekhavreste, zhikaj e luma luma avla,..

http://rfgy.blog.hu/

Portré

Rostás-Farkas György

CTMT videók

GTranslate

 

Rólunk

A cigánykérdésről tárgyaltak Genfben

By Administrator, on 11-05-2011 17:43

A romák ügye meglepő módon nemcsak Európát, hanem az egész világot foglalkoztatja, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában a magyar emberi jogi helyzet áttekintésekor a tagállamok küldöttei által feltett kérdések kétharmada ezt a témakört érintette.
Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az MTI-nek nyiltakozott szerdán Genfből a háromórás meghallgatás után.

Az államtitkár - aki a húsztagú magyar kormányzati delegációt vezetőjeként az Emberi Jogi Tanács úgynevezett egyetemes időszakos felülvizsgálati (UPR) ülésén számolt be az emberi jogok magyarországi helyzetéről - kifejtette: a kérdések mellett a megszólalók üdvözölték a magyar erőfeszítéseket, részben a Roma Évtized Program, részben az európai romastratégia megteremtését célzó törekvés kapott elismerést.

Balog Zoltán azt mondta: az egész meghallgatás azt sugározta, hogy Magyarországot komolyan veszik, többen érdeklődtek a magyar tapasztalatok iránt. Szinte minden ország kifejezte elismerését, hogy Magyarország mind a soros EU-elnökség, mind az emberi jogok tekintetében komoly eredményeket ért el. A felszólalók külön értékelték, hogy Magyarország Budapesti Emberi Jogi Fórum elnevezéssel az emberi jogok széles körét felölelő nemzetközi konferenciasorozatot indított 2008-ban.

"Nyilván nem lehetünk elégedettek, és a tagországok sem voltak azok, megfogalmaztak kritikus kérdéseket" - fogalmazott a roma kérdés kezelése kapcsán. Elmondta, hogy a meghallgatáson jelentette be: Orbán Viktor miniszterelnök május 20-án Budapesten megállapodást ír alá egy nemzetközi összehasonlításban egyedi képviseleti rendszer, a kisebbségi önkormányzati rendszer vezetőjével, Farkas Flóriánnal; konkrét számokat rögzítenek egyebek között arról, hogy a következő három évben hány munkahelyet kívánnak juttatni a romáknak, hány új érettségizőt szeretnének, és mennyi olyan ösztöndíjas lesz, aki egyetemi diplomát kaphat.

Az államtitkár értékelése szerint az ülésen elhangzott kérdések egy része - mint arra számított - az alkotmányra, illetve a médiatörvényre vonatkoztak. "Korrekt, informálódó kérdések voltak, bízom benne, hogy ezeket meg tudtuk válaszolni" - tette hozzá.

Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy az alkotmány összhangban van-e Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásaival, megjegyezte: sok kérdésnek az alulinformáltság az oka. Ha valaki elolvassa az új magyar alaptörvényt, akkor megtalálja benne, hogy Magyarország minden nemzetközi kötelezettségének eleget tesz. Hangsúlyozta, hogy az új alaptörvény megerősíti az összes emberi jogi egyezményt, amelyhez Magyarország csatlakozott.

Azt mondta, hogy az Európai Bizottság kezdeményezte a médiaszabályozás általános felülvizsgálatát, és ezt Magyarország támogatja. Kijelentette: ha ennek az általános eljárásnak a keretében olyan pontokra derül fény, amelyek bármilyen rendelkezésbe, alapjogba ütköznek, "akkor természetesen változtatni fogunk".

Az államtitkár arra is kitért, hogy Magyarország sok kérdést kapott a női egyenjogúsággal, és - elsősorban a harmadik világbeli államok részéről - az emberkereskedelemmel kapcsolatban.

Balog Zoltán elmondta, hogy az Emberi Jogi Tanácsban Magyarországtól több mint 50 ország kérdezett, több mint száz ajánlás hangzott el. A magyar szakértők az elkövetkező két napban megvizsgálják, melyik ajánlást tudják elfogadni, melyiket érzik jogosnak, vagyis mivel kapcsolatban tudja vállalni a kormány a szabályozás, illetve a gyakorlat megváltoztatását.

(Az Emberi Jogi Tanács egyetemes időszakos felülvizsgálati (UPR) ciklusában minden ország emberi jogi helyzetét négy évenként vizsgálják meg.) Az Emberi Jogi Tanácsban, részben a magyar kormány reagálása alapján, pénteken terjesztik elő a magyar emberi jogi helyzettel kapcsolatos jelentést, amelynek elfogadásáról, a nyitott kérdések tisztázása után a testület később, szeptemberben dönt - tájékoztatott az államtitkár.

(Forrás:echotv.hu)

   

Users' Comments  
 

Average user rating

 


Hozzszls
A hozzszlshoz be kell jelentkezni.
Belps vagy regisztrci szksges.

Mg nincs hozzszls



mXcomment 1.0.9 © 2007-2024 - visualclinic.fr
License Creative Commons - Some rights reserved
PDF Nyomtatás E-mail
Módosítás dátuma: 2011. május 12. csütörtök, 16:00
 
Copyright © 2024 Kethano Drom - Közös Út. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
 

Tehetség

Örökségünk nyomában

PTK roma tananyagok

Emlékezet

Portré

Közös Út a Facebookon

Mottó


„A cigány kultúrának intézményekre van szüksége...
Én ezt egy kulturális autonómia intézményrendszerén belül képzelem el, amely nem szavakból, hanem láncszemként egymáshoz kapcsolódó intézményekből állna.”

***

Részlet Orbán Viktornak  2008. április 11-én elhangzott beszédéből.


 

Civilhang

SZEMlélek

Galéria